Érettségiző kisokos

A kárpátaljai magyar doktoranduszokat és aspiránsokat tömörítő Momentum Doctorandus idén hetedik alkalommal állította össze Felvételi tájékoztatóját. Az évek során egyre vastagodó példány az érettségi, illetve felvételi előtt álló kárpátaljai magyar diákok számára készül.

A szerzők rengeteg hasznos információt közölnek a füzetben, elsősorban az ukrajnai felvételi rendszerről és az anyanyelvű továbbtanulási lehetőségekről. Online már elérhető az összeállítást, a napokban elkészültek a nyomtatott példányok is, amelyeket rövidesen az oktatási intézményekbe is eljuttatnak. A részletekről a szervezet elnökét kérdeztük, aki egyben a kiadvány szerkesztője is.

– Van valamilyen újítás az idei nyomtatványban?

– Naprakészek próbálunk lenni: közöljük a felvételire vonatkozó szabályokat, határidőket, vizsgaidőpontokat, s egyeztetünk a felsőoktatási intézményekkel is – jegyzi meg Kosztur András. – Évről évre igyekszünk újítani, bővíteni a kiadványt. Idén újabb ifjúsági szervezetek kerültek be a tájékoztatóba. A jelentősebb változást az jelenti, hogy új grafikussal dolgoztunk, így az illusztrációk megszokott „karakterei” módosultak, bővültek.

– Kik a főszerkesztők, lektorok?

– A tájékoztató főszerkesztői feladatait a szervezet alelnökével, Fazekas Andreával közösen látjuk el, szerzői pedig ebben jórészt a Momentum Doctorandus tagjai közül kerültek ki. A szakmai lektornak több különböző intézmény – az Ungvári Nemzeti Egyetem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Balassi Intézet, illetve az Agora Információs Központ – munkatársait kértük fel. Ezúton is szeretném megköszönni mindazok segítségét, akik hozzájárultak a kiadvány összeállításához. A számos pozitív visszajelzés alapján bátran kijelenthetem, remek munkát végeztek.

– Melyek a leggyakoribb kérdések?

– Az érettségiző diákok többsége különféle adminisztratív akadályok miatt fordul hozzánk, olykor egészen egyedi esetekkel. Természetesen ezek nem mindegyikére tud felelni a kiadványunk, azonban segít átláthatóbbá, érthetőbbé tenni a felvételi folyamat egészét, akár az itthoni, akár a magyarországi továbbtanulásról van szó, valamint megismerteti a diákokat a kollégiumokkal, ösztöndíj-lehetőségekkel, és betekintést kínál a hallgatói élet mindennapjaiba. Reményeink szerint minden továbbtanulni vágyó fiatal talál benne valami számára hasznosat. Aki viszont nem lelte meg a kérdéseire válaszokat a kiadványban, nyugodtan fordulhat bármelyikünkhöz a kötet Felvételi kérdezz-felelek rovatában megadott elérhetőségeken.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó