Megfagyott két turista

A hegyimentők az esti órákban kapták a riasztást, hogy a Rahó közséki havasokban bajba került egy turistacsoport. A nyolc fős csapat a 2020 méteres Csornahorai Pop Iván csúcs felé tartott, amikor hatalmas hóvihar tört ki.

A helyenként kétméteres hóban, a 14 fokos fagyban és az orkánerejű szélben képtelenek voltak mozogni. Amikor a mentőalakulat rájuk talált, hárman már teljesen átfagytak. Két turista életét nem lehetett megmenteni. A hegyimentők a gerinc lábánál melegedősátrat állítottak fel, és onnan koordinálták a többi turista mentését, tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat sajtósa.

Natalija Batir elmondta, szinte lehetetlen körülmények között kellett segítséget nyújtani a bajba kerülteknek.

Az időjárási viszontagságok miatt azonnal nem indulhattak el a biztonságot nyújtó tábor felé. Erre csak másnap déltájban nyílt lehetőség. Elsőként két súlyos állapotba került turistát szállítottak le speciális mentőszánokkal. A többiek biztonságba helyezésére csak vasárnap kerülhetett sor. A mentéshez 34 főből álló egységet kellett mozgósítani.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó