Késhet a nyelvtörvény elfogadása?

Továbbra is csak nagyon lassan haladnak az új nyelvtörvénytervezet parlamenti vitájával. Szakértők annak elfogadását az elnökválasztási kampány legvégére jósolták, de lehet, hogy csak a második kör előtt kerül rá sor.

Annak vitája ugyanis nagyon lassan halad. A kétezernél is több módosító indítványnak csak alig negyedét tekintették át, noha semmilyen más törvény nincs most a Ráda napirenden. Szerhij Matvijenko ellenzéki képviselő szerint a kormánypártok a második körre tartogatják a nyelvtörvény megszavazását. Véleménye szerint a jogszabály elfogadásával Porosenko elbukik 8-9 millió szavazatot. Úgy kalkulál, hogy az orosz ajkúak elfordulnak tőle.

A honatya nem érti, hogy miközben az államfő Donbász és a Krím visszaszerzését hangsúlyozza, hogy lehet az ott élők ellenében ilyen jogfosztó törvényt elfogadni.

„Ennek elfogadása sérti alkotmányos jogukat, joggal érezhetik úgy, hogy ők nem is ukrán állampolgárok” – fogalmazott a politikus.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó