KISZó-kérdés: hozhat-e lényegi változást egy új elnök?

A hajrához közelít az ukrán elnökválasztási kampány, választási programjukban a jelöltek mindent megígérnek. Többségük az egységes ukrán egyház és a kelet-ukrajnai béke megteremtésével, a Krím félsziget visszaszerzésével, gazdasági felvirágzással, nyugdíja és minimálbér-emeléssel, adókedvezményekkel, uniós csatlakozással próbáljamegnyerni a szavazópolgárok támogatását. Legutóbbi KISZó-kérdésünk is ehhez kapcsolódott. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az emberek szerint egy új elnök hozhat-e látványos változást Ukrajnában?

A csütörtökön zárult nem reprezentatív felmérésben a válaszadók nagyobb aránya, 70 százaléka gondolja úgy, felesleges csodát várni egy új államfőtől, mindössze 30 százalék vélekedett úgy, hogy lényegi változásokat hozhat az országban ha új személy kerül a posztra.

Az egyik hozzászóló szerint csak akkor változhat bármi, ha a következő elnök nem a a saját zsebe megtömésével, hanem az állampolgárok jólétével fog foglalkozni.

Rendhagyó módon ezúttal dr. Tóth Mihály alkotmányjogászt kérdeztük meg a témában. Arra voltunk kíváncsiak, milyen jogkörökkel, befolyással bír, mekkora hatalma van Ukrajnában az államfőnek, hisz sokan megváltást, gyökeres változást remélnek egyik vagy másik jelölttől.

– Az államfői poszt az ukrán közjogi berendezkedésnek leglényegesebb és legvitatottabb eleme – kezdte a szakember. – Az ukrán államfő jogállásának, pozíciójából adódó lehetőségeinek jellemzése azért sem egyszerű feladat, mert az nem csak az Alkotmányban és más jogszabályokban rögzített hatáskörének, de a maga nemében sajátságos, nem pontosan az írott szabályok szerint működő ukrán politikai élet függvénye is. Ez utóbbi sajátosság miatt, a jogszabályok által adott lehetőségekkel való élés (gyakran visszaélés) alapvetően személyfüggő.

Vagyis, a beosztást betöltő egyén tehetsége, személyisége, habitusa, szándékai épp olyan mértékben determinálják az adott elnök teljesítményét, tevékenysége eredményét, mint a jogszabályok által biztosított hatalma.

Tóth Mihály szerint az utóbbi három elnök által felmutatott produktum, valamint személyes sorsuknak alakulása jól tükrözi az ukrán viszonyokat. Viktor Juscsenko (2005-2010) közismerten gyenge teljesítményét sokan azzal magyarázták, hogy a megválasztása körüli politikai alku eredményeként, megnyirbált (csökkentett) hatáskör mellett kellett tevékenykednie. Többek között ez az állítás szolgált egyik alapjául annak, hogy Viktor Janukovics (2010-2014) törekedett a korábbi államelnöki hatáskörök visszaállítására, amit úgyszintén az ukrán politizálás sajátossága szerint sikerült is elérnie. De e megnövekedett hatáskör sem segített elkerülni sem az általa fémjelzett hatalom, sem személyes csődjét.

A jelenlegi államelnök a „majdanos” forradalom által a „juscsenkós” szintre visszacsökkentett hatáskör szerint tevékenykedik.

És – bár a közjó szempontjából nézve vitatható eredményességgel –anyagi gyarapodása, és akár újraválasztási esélye szempontjaiból nézve nagyon is hatékonyan tette-teszi a dolgát.

– Annak ellenére, hogy bár jelenleg, többszöri alkotmánymódosítás után, az 1996. évi Alkotmányban meghatározottakhoz viszonyítva,

az ukrán államelnök csökkentett hatáskörrel van felruházva, nagyon jelentős, minden hatalmi ág tevékenységét érdemben befolyásoló közhatalmi felhatalmazással bír – húzta alá a szakértő.

– Így, a törvényalkotás-kezdeményezési joga van, valamint saját belátása szerint szentesíthet, illetve vétózhat meg a parlament által elfogadott törvényeket. Saját jogalkotói, „ukáz kiadási” joggal is rendelkezik. A végrehajtó hatalom szintjén gyakorlatilag önállóan alakítja az ország kül- és védelmi (hadi), valamint biztonságpolitikáját. Alkotmányjogi aggályra hivatkozva felfüggesztheti a kormányrendeletek hatályát. Saját hatáskörben nevezi ki az alkotmánybírók egyharmadát. Továbbá: a parlament hozzájárulásával kinevezi és elbocsátja a legfőbb ügyészt, kinevezi és elbocsájtja a Nemzeti Bank és az Országos Rádió és Televízió tanácsai tagjainak felét, javaslatot tesz a Központi Választóbizottság személyi összetételére, dönt az állampolgárság kérdésekben, és még számos más kérdést illetően is rendelkezik hatáskörökkel. Amennyiben e széles körű közjogi felhatalmazáshoz még megfelelő parlamenti támogatás is társul, e hatalom akár korlátlan méreteket is ölthet.

Az alkotmányjogász szerint e jelentős hatalomgyakorlási lehetőségnek természetesen léteznek korlátjai is. Ilyen lehet – és az utóbbi évek erre számos példáját szolgáltattak, az elnökkel, annak politikájával szembehelyezkedő parlamenti többség, valamint az ország oligarchikus társadalmi-politikai- gazdasági berendezkedése, melynek keretében,

bármilyen közjogi felhatalmazás nélkül, egyes személyek, illetve csoportok a gazdaság, és ezen keresztül a társadalmi élet teljes ágazatait, szegmenseit birtokolják, illetve tartják ellenőrzésük alatt.

Tóth Mihály úgy véli, az ukrán hatalmi berendezkedésben – melynek megformálása alapvetően az ország második elnöke, Leonyid Kucsma személyéhez köthető – keresendő mindennapjaink problémáinak egyik alapvető forrása. Azoknak a mindennapoknak, amit Leonyid Kravcsuk, az ország első államelnöke szállóigévé vált mondása szerint úgy szokás jellemezni, hogy: „majemo, scso majemo”, ami szabadfordításban azt jelenti, „azzal rendelkezünk, amink van”, magyarán „azzá lettünk, akik vagyunk”…

Szabó Sándor

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó