Baraté Natália: „Igazi internacionalista család a miénk…”

Autodidakta módon sajátította el a magyar nyelvet, s beilleszkedett egy magyar kollektívába. Fáradhatatlanul, gyakorlatilag három ember helyett irányítja a rábízott oktatási intézményt. Örök optimista és azt vallja, szép szóval könnyebb célt érni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Baraté Natália, az Eszenyi Bocskay István Középiskola igazgatója.

– Úgy tudom, más vidékről származik. Hogyan került ilyen messze az otthonától?

– A técsői járásban születtem. Édesanyám nem szívesen engedett el Ungvárra, szerette volna, ha valahol közelebb szerzek felsőfokú végzettséget. Én mégis az Ungvári Nemzeti Egyetemet választottam. Két szakra – német és ukrán filológia – jelentkeztem és mindkettőre felvételt nyertem, de az ukrán mellett döntöttem. 2010-ben diplomáztam. Még negyedikes koromban az Ungvári 12. Sz. Középiskolában voltam gyakorlatot, ekkor határoztam el, hogy pedagógus leszek, akkor éreztem meg, hogy nekem való ez a hivatás. Ezért, amikor felajánlották Eszenyben a megüresedett ukrán tanári állást, elvállaltam.

– Hogy állt a magyar nyelvvel?

– Akkor még hadilábon. Viszont a férjem magyar nemzetiségű, elkezdett tanítani. Sokat segített. Ma már értem, és ha törve is, de beszélem a nyelvet. Persze mindmáig folyamatosan tanulom. Időközben szülési szabadságra mentem, s amikor ismét munkába álltam, kineveztek igazgatóhelyettesnek. Aztán 2017-ben, amikor felmondott a másik helyettes és az igazgató is, egyedül maradtam. Ekkor neveztek ki az iskola élére. Egyelőre megbízott igazgatóként teszem a dolgomat.

– Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag három ember teendőit végzi. Hogy bírja a terhelést?

– Bizony nem könnyű. És még órákat is tartok.

– Említette, hogy korán alapított családot.

– 2011-ben mentem férjhez, s még abban az évben megszületett a kisfiam, Zoltán, aki most első osztályos. A férjem csapi származású, eleinte ott is laktunk. Majd a szülési szabadság lejártával Eszenyben vettünk házat és odaköltöztünk.

– Az elvándorlás kapcsán több vidéki iskolában csökkent a gyerekek száma. Önöknél ez mennyire érhető tetten?

– Jelenleg 198 tanulója van az iskolának, a végzős osztályban 11 fiatal van. A jelenlegi első osztályba huszonöt gyereket írattak be tavaly, ami nagyon jó arány, mivel az előzetes felméréseim szerint idén szeptemberben csak tizenöten lesznek. S az elkövetkező négy évben sem lesz, sajnos, túl nagy utánpótlás.

– A mostani gyerekekkel való munka hatalmas türelmet, energiát igényel. Ön miből merít?

– A bátorítás és a büntetés klasszikus pedagógiai módszerét alkalmazom a mindennapokban. Tehát igyekszem felkelteni az érdeklődésüket, bevonni őket a tanmenetbe, de ha már minden kötél szakad, megrovom őket. A problémás gyerekeknek a szüleitől is segítséget kérek. Persze vannak, akikre a szülői szigor sem hat…

– Mennyire elnéző saját gyermekével?

– Nyilván nagyobb rajta a nyomás, hisz egy iskolaigazgató gyerekétől az áltagosnál többet vár el a környezete. Mivel két nyelvet beszél egyszerre, a humán tantárgyak nehezebben mennek neki, egyelőre. A matematika a kedvence. Nagyon sok a papírmunkám, megesik, hogy szombaton is bejövök a munkahelyemre, hogy azokat elvégezzem. Emiatt lelkiismeret-furdalásom is van, hisz ezt az időt Zoltántól vonom meg.

– Hogyan kárpótolja?

– Amikor csak tehetem, közös alkalmakat szervezek. Szívesen megyünk hétvégén Ungvárra, ahol felkeressük a játszóházakat. Vagy együtt rajzolunk, ragasztgatunk, olvasunk, mindketten ki vagyunk éhezve az együtt töltött időre.

– Pihenés gyanánt mivel foglalkozik? Hogyan tud feltöltődni?

– Egy jó könyvvel, elsősorban a történelmi regényekkel. Ha olyan fáradt vagyok, hogy arra sem tudok összpontosítani, akkor egy film nagyszerűen kikapcsol. Elalvás előtt szeretem a könnyű detektív filmeket.

– A szülői házba milyen gyakran van alkalma ellátogatni?

– Többnyire kéthavonta megyek haza, de édesanyám sokszor felkeres bennünket. Egyébként négyen vagyunk, egy lány- és két fiútestvérem van, korban én vagyok a harmadik a sorban. Igazi internacionalista család a miénk, ugyanis az egyik sógornőm orosz, a másik ukrán, a sógorom cseh, az én párom, mint már említettem magyar nemzetiségű. Amikor körbeüljük az asztalt, képzelheti, milyen bábeli hangzavar uralkodik nálunk. Ennek ellenére nagyszerűen megértjük egymást.

– Könnyen veszi az élet kanyarait, vagy sokat rágódik a dolgokon?

– Alapvetően optimista természetem van. Igyekszem gyorsan túllépni a kellemetlen helyzeteken. Mára megtanultam, hogy mielőtt megszólalok, el kell számolnom tízig, különben képes vagyok egyenesen a szemébe mondani valakinek az igazat, ami ugye nem mindig segít. Sajnos az emberek nem szeretik, ha szembesítik őket a hibáikkal. Szép szóval könnyebb célt érni.

– Mennyire hisz a horoszkópoknak?

– Tudom, hogy oroszlán vagyok, és néhány nekik tulajdonított jellemvonás rám is igaz. De heti szinten nem olvasom, nem foglalkozom a horoszkópokkal.

– Gyűjt valami?

– Többnyire megszabadulok a fölöslegesnek ítélt kacatoktól, csak akkor hagyok meg valamit, ha úgy érzem, még használt veszem valamikor.

– Milyen elv mentén éli a mindennapjait?

– Nemrég kiderült, hogy gondok vannak a szívemmel. Azóta úgy gondolom, az egészségem többet ér annál, hogy mindenen idegeskedjek, stresszeljek vagy valamit a szívemre vegyek.

– Mely művészeti ág áll a legközelebb Önhöz?

– Egyértelműen a zene. Annak idején elvégeztem a zeneiskola zongoraszakát. A komolyzene örök szerelem marad.

– A konyhában hogy boldogul?

– Inkább főzök, a sütés nem az én asztalom. A kisfiam diktálja a menüt, a férjem ugyanis mindenevő, nem válogatós.

– Mi hozza ki legkönnyebben a sodrából?

– A lustaság és a nyavalygás.

– Mekkora a baráti köre?

– Három egykori iskolatársammal tartok szoros kapcsolatot. Annak ellenére, hogy nem találkozunk gyakran, csak amikor hazalátogatok, mindent tudunk egymásról. Persze új barátságokat is kötöttem. Tudom, kire számíthatok, de a legbensőségesebb viszonyt mégis a gyerekkori barátaimmal ápolom.

– Ha író lenne, miről szólna a könyve?

– Mindenképpen Kárpátalja történelmével kapcsolatos kutatómunka lenne.

– Van valamilyen fóbiája?

– Már nincs. De a közelmúltig nagyon féltem attól, hogy nem fogok tudni leparkolni az autóval koccanás nélkül. Februárban szereztem jogosítványt, és hála az oktatónak, végül sikerült leküzdenem ezt a fóbiámat.

– Mennyivel előre készít terveket?

– Maximum három hónapra előre tervezek mind a munkámmal kapcsolatban, mind a magánéletemben. Az iskolában például most egy tornatermet szeretnék kialakítani, odahaza pedig a kerítést kellene megcsináltatni. Olyan gyorsan változik körülöttünk a világ, hogy távolabbi célokat nincs értelme kitűzni. A rövidtávú feladatok megvalósításában hiszek.

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó