Nem engedték be Kelemen Hunort Ukrajnába

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba.

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Az MTI-nek telefonon részletesebben is beszámolt arról: román diplomata útlevéllel a Záhony – Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban azt közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.

“Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába” – magyarázta.

Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

Forrás:

KISZó/MTI

Post Author: KISZó