Kicsit meghosszabbítaná a szabadidőt…

Szépi Andrea első pillantásra félénk, határozatlan kislánynak tűnik, ám a látszat csal. A törékeny kis hölgynek határozott elképzelése van a jövőjével kapcsolatban, és a kedvtelései sem túlságosan lányosak.

Andrea a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában kezdte a tanulmányait, majd a szüleivel úgy döntöttek, a hetedik osztály után a Técsői Református Líceumban folytatja.

– Ki szerettem volna próbálni valami mást, valami újat. Javítani akartam a nyelvtudásomon, mivel az államnyelv eléggé nehezen ment, a választásnál az is sokat számított, hogy nem kerülök nagyon messze otthonról – magyarázza Andrea.

– Lassan befejeződik a tanév, még mindig jó választásnak tűnik a líceum?

– Szeretek itt tanulni. Eleinte minden furcsa és szokatlan volt, de nagyon jó csoportba kerültem. Úgy érzem, itt jobban megy a tanulás is, nagyobbak a követelmények, mint a régi iskolámban, de ez egyáltalán nem gond. Azóta jobban megy az ukrán nyelv is. A más anyanyelvű csoporttársaimmal jól kiegészítjük egymást, ők tőlem magyarul, én pedig tőlük ukránul tanulok. A tanárok is nagyon kedvesek.

– Melyik a kedvenc tantárgyad?

– A matematika. Mindig is jól ment, most is könnyen elsajátítom a tananyagot. A Szedlák Ferenc matematikai emlékversenyen harmadik helyezett lettem. Kedvelem a biológiát is, és szeretek olvasni.

– Mivel foglalkozol a szabadidődben?

– Sportolok, biciklizem, futok, még focizni is szoktam.

– Hogyan jellemeznéd önmagad?

– Barátkozó természetű vagyok, és makacs, de ha valaki az enyémnél jobb ötlettel áll elő, engedek.

– Ki leszel, ha nagy leszel?

– Jogot szeretnék tanulni. Ha esetleg nem sikerülne, akkor pszichológiát.

– Mesélj valamit a hozzátartozóidról.

– Szerető családom van, szüleim mindenben támogatnak.

– Min változtatnál a líceumban, ha lenne rá lehetőséged?

– A szabad időt hosszabbítanám meg kicsivel, de a többi minden tetszik.

Bökényi Magdolna

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó