Választási láz(álom)

A széljegyzetet illik (ajánlott) frappáns, figyelemfelkeltő gondolattal kezdeni. E logika mentén ezt az írás indíthatnám azzal, hogy Ukrajna választási lázban ég. Vagy: a tét a demokrácia, az ország gazdasági fejlődése. Esetleg: megújul, megtisztul a politikai élet. Ugye, felkapnák a fejüket. No, nem a zseniális bevezető, a lehengerlő stílus váltana ki csodálatot, hanem a kézenfekvő kérdés: […]

Visszájára sülhet el a sokgyermekes családok támogatása

A sokgyermekes családoknak adott szociális segélyeket a következő fűtési szezonban jövedelemként könyvelhetik el, s emiatt akár a szubvenciótól is eleshetnek. A szakértők szerint újabb kampányfogás az április 1-től bevezetett harmadik és minden következő gyermek után járó 1700 hrivnyás anyagi támogatás, fejtette ki Viktor Szkarsevszkij közgazdász, s azt a célt szolgálja, hogy az egyik elnökjelölt malmára […]

Füvészkert létesül Ungvár közelében

A megyeszékhely szomszédságában lévő Dubki dűlőben az országos faültetési akció keretében hozzáláttak az új füvészkert létesítéséhez. A munkában részt vettek a megyei állami közigazgatás és a megyei tanács vezetői, az erdészet munkatársai és a közeli települések iskolásai. A leendő liget területén elsőként 900 egyed őshonos és egzotikus fajtájú facsemetét ültettek ki. A növények az Ungvári […]

Veszett tehenet találtak a Munkácsi járásban

Feltehetően veszett róka marta meg a legelőre kihajtott tehenet a munkácsi járási Szánfalván (Sztanove). A megbetegedett szarvasmarhából vett szövetmintát megvizsgálták a megyei élelmiszer-egészségügyi laboratóriumban, ahol megerősítették a veszettség tényét. Az eset miatt a településen vesztegzárat rendeltek el, és összehívták a rendkívüli esetekkel foglalkozó állami bizottságot, amely dönteni hivatott a veszettség terjedésének megállítása érdekében hozandó további […]

Túlszámláz a szolgáltató

Mint arról Olekszij Habatyuk, a Naftogaz energiahatékonysági hivatala helyettes vezetője tájékoztatta a médiát, Ukrajna több megyéjében a gázszolgáltató vállalatok becsapják a fogyasztókat. Ez alól sajnos a kárpátaljai szolgáltató sem kivétel. A cég annak ellenére magasabb számlákat küld a fogyasztóknak, hogy kommunális szolgáltatásokat szabályozó nemzeti bizottság megtiltotta számukra a túlszámlázást. Márciusban a megyei gázszolgáltató ismét becsapta […]

Életeket is követelnek a tüzek

Sajnálatosan megsokasodtak a lakástüzek vidékünkön. A megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat tájékoztatója szerint egyes napokon több riasztáshoz kell kivonulniuk a tűzoltóknak. A lángok nemcsak az értékeket semmisítik meg, emberéleteket is követelnek. A nagybereznai járási Fenyvesvölgyön (Sztavne) egy gazdasági épület tetőtere égett le. A tűzoltóknak köszönhetően a lángok nem tettek kárt a szomszédos lakóépületben. Az Ilosvai járási Dolhán […]

Berlinben tiszta választásokat várnak el

Németország az államfőválasztás eredményétől függetlenül továbbra is kiáll a Ukrajna mellett – jelentette ki Angela Merkel német kancellár még pénteken Berlinben, a Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélése után. Hangsúlyozta, hogy Németország szerint nincs alternatívája a kelet-ukrajnai válság politikai rendezését célzó minszki folyamatnak, amelyet elő kell mozdítani, ezért támogatja az úgynevezett normandiai formátumban, Ukrajna és […]

Ledolgozza-e a hátrányát Porosenko?

A kárpátaljai magyarok nem közömbösek az ukrán nagypolitikai történésekkel kapcsolatban, hetek óta az elnökválasztás az első számú téma a közösségi médiában. Erre erősített rá a legutóbbi KISZó-kérdésre érkezett 420 szavazat és 17 komment is, ami abszolút rekord a rovat három hónappal ezelőtti indulása óta.  Ezúttal azt kérdeztük a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán, hogy lehet-e reális […]

A hét arca: Baksa Henrietta

Baksa Henrietta a Munkácsi Humán-Pedagógiai Koledzsben tanul alsó tagozatos tanítónak. A 17 éves szernyei lány hobbija az éneklés. Az álma, hogy egyszer ellátogasson Angliába. Értékeli az őszinte, kedves és jószívű embereket. Szereti a világos és élénk színeket. A családtagjai és a barátai tudják a leghamarabb felvidítani. A szülei a példaképei. S. R. FacebookTwitterPrintemail

create by Számítógépes.com