Lesz majd kivel focizni

Malomka László osztályelső. A szorgalmas kisfiú rendszeres résztvevője a tanulmányi vetélkedőknek, mint mondja, a tanulás nem esik nehezére. Zenél, sok barátja van, de a szabad idejét legszívesebben a tizenkét év korkülönbséggel született kistestvérével tölti.

– Második osztályos koromban akartam elkezdeni trombitázni, de lebeszéltek róla, mert túl hangos – meséli a tizenhárom éves eszenyi fiú. – Így csak negyedik osztályban mentem zeneiskolába. A furulyával kezdtem. Két évre rá váltottam arra a hangszerre, amit már az elején szerettem volna. Illik hozzám. A szüleim nem zenészek, én mégis szívesen belekóstoltam volna a muzsikálásba.

Lacika kedvence a biológia, de szinte minden tantárgyból kitűnő.

A helyesírási versenyek állandó résztvevője, ám a matematika, valamint az ukrán nyelv és irodalom megmérettetéseken is helytáll. Egyelőre nem tudja, milyen szakon tanulna tovább.

– Nemrég született kistestvéred. Milyen érzés, hogy bővült a család?

– Jó. Az öcsémet Áronnak hívják. Lesz majd kivel focizni.

Amikor megmondták, hogy kistesóm lesz, el is érzékenyültem. Sokat vigyázok rá, örülök neki.

A legjobb barátja egy évvel idősebb, ő is jó tanuló, könnyen szót értenek. A szabadidejében gyakran meglátogatja a nagyszüleit. A két nagyapja vasutas, egyik nagymamája is ott dolgozik, ennek ellenére ő nem szeret vonaton utazni.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó