„Magyarországnál messzebb nem akarunk menni”

E cikksorozatunkkal nem a kivándorlás népszerűsítése a cél, viszont afölött sem hunyhatunk szemet, hogy a fiatalok nagyobb része külföldön próbál érvényesülni. Távcső rovatunkban betekintünk az innen végleg vagy csupán ideiglenesen elvándorolt ifjúság életébe. A messzelátón keresztül megnézzük, mit értek el, kiderítjük, mi van a tarsolyukban.

Török Judit először öt évvel ezelőtt próbált szerencsét külföldön. Csehországban, majd három évig Hollandiában dolgozott. Végül megunta a monoton mindennapokat, hazajött és a családi vállalkozásban próbált szerencsét. Most viszont újra összepakolt.

– Miért intettél búcsút a szülőföldednek anno?

– A Beregszászi Egészségügyi Koledzs ápolónői szakán tanultam. Diplomaszerzés után a szülőfalum családorvosi rendelőjében kezdtem dolgozni. Havi 1000 hrivnyát kerestem. Ebből sem megélni nem tudtam, sem a tanulmányaimat folytatni. Főképp emiatt döntöttem úgy, hogy külföldre megyek – magyarázza a huszonnégy éves nevetlenfalui lány. – 2014-ben utaztam el Csehországba. Négy hónapot töltöttem ott, mielőtt Hollandiába mentem volna.

– Egyedül mentél ki?

– Igen. Hirtelen döntés volt, aminek meg is lett a következménye. Egyedül nem igazán volt jó ötlet nekiindulni. Tizenkilenc éves voltam. Sokáig küzdöttem a honvággyal is. A négy hónap alatt egyszer sem jöttem haza, még a születésnapomat is ott töltöttem. De hála Istennek sok barátot szereztem, később csatlakoztak hozzám az otthoni barátaim is. Csehországban először konyhai kisegítő állást kaptam egy étteremben.

Eredetileg úgy indult az egész, hogy szállodát fogok takarítani. De amikor megláttak, azt mondták, a porszívó is nagyobb nálam…

Ezért inkább a szálloda éttermében kerestek munkát nekem. Nem volt leányálom, mivel szinte csak férfiak dolgoztak mellettem. Ők meg állandóan szívattak. Ezért is kérettem át magam a mosodába. Ott csak ruhát kellett hajtogatnom. Sokkal könnyebb volt. A munkahelyem szomszédságában, elfogadható munkásszállón laktam.

– Nyelvtudás nélkül nehéz volt boldogulni?

– Az ukrán nemzetiségű főnökömmel megértettük egymást. Akkor még nem sok magyar volt kint, utána indult meg a nagy kivándorlási hullám. A fizetésből, tudtam spórolni is, bőven megéltem belőle, és a tandíjamat is ki tudtam fizetni.

– Közben levelezőn tanultál.

– Igen. Gyógytornász-rehabilitáció szakon Rivnében. A vizsgaidőszak miatt jöttem haza Csehországból négy hónap után, úgymond szabadságra, de jött egy másik lehetőség, és már nem mentem vissza.

– A következő állomás Hollandia volt.

– Igen. Oda már barátokkal mentem. Egy paradicsomot termesztő üvegházban dolgoztam. Először Észak-Hollandiában, Medemblic-ben voltunk, majd pedig Rotterdam mellett. Céget váltottam időközben, mivel az első munkahelyemen folyamatos volt a meló, a másik cégnél pedig csak márciustól novemberig dolgoztunk, tehát a telet itthon töltöttem.

– Három évig ment ez így. Mi miatt döntöttél úgy, hogy hazajössz?

– Besokalltam. Azok a monoton napok…

A hétvége szabad volt, mégis megelégeltem. Szerettem volna közelebb lenni az otthonomhoz is. Addig maradtam, amíg be nem fejeztem az egyetemet. Ráadásul, amikor átmentem egy újabb céghez, ott már nehezebb volt, és inkább otthagytam. Más munkát nem is kerestem, mert ahhoz már holland nyelvtudás kellett volna. Az angolom sem volt túl jó. Hétvégenként a kárpátaljaiak összejöttek, kijártunk a városba. Néha viszont csak pihentem és filmet néztem. Ott már nem volt honvágyam, megszoktam.

– Itthon mihez kezdtél?

– Autóbiztosításokkal foglalkoztam. Anyukám régóta csinálja ezt, szinte ebben nőttem fel.

Ápolónő nem lettem volna még egyszer.

Ezzel meg voltam elégedve, hiszen jóformán bármit csinálhattam mellette, otthon voltam.

– Most viszont ismét továbbállsz.

– Már egy ideje tervezem, hogy kimegyek Magyarországra. Az otthon töltött idő során megtaláltam életem szerelmét. Igaz régóta ismerjük egymást, együtt dolgoztunk Hollandiában is, de az Úr akkor még nem akarta, hogy egymásra találjunk. A párom ott tanul, és ott kapott munkát is.

– Hosszú távra terveztek?

– Igen. Idővel szeretnénk ott letelepedni. Szerintem itthon kilátástalan a jövő. Nyíregyháza viszont elég közel van ahhoz, hogy ha akarunk, hazaugrunk. Húsvétkor is itthon voltunk, lassan pedig beindul az esküvői szezon, és a lagzikra is hazamegyünk. Én jelenleg állásinterjúkra járok, meglátjuk, milyen munkát sikerül kapnom. Nem sietem el a döntést.

Inkább a gyógytornászi végzettségemmel keresgélek állást, viszont az értékesítés is érdekel.

Magyarországnál messzebb nem akarunk menni, mivel úgy gondolom, már ott is meg lehet keresni azt a pénzt, amiből megélhetünk, és legalább az anyanyelvünkön beszélünk. Olyan, mintha otthon lennénk.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó