A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládok (KMNE) szervezésében megrendezésre került az Édesanyák hete programsorozat, amely három helyszínen zajlott: Salánkon, Beregszászon és Munkácson.
Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, majd pedig Salánkon és Munkácson gyűltek össze az anyukák. Mindhárom helyszínen dr. Dabóczi Andrea táplálkozásterápiás orvost, fogyásszakértőt halhatták „Családi felelősség a táplálkozásban” című videokonferencia keretében. Előadás után a helyszínen zumbázásra vagy aerobikozásra is sor került.
Salánkon emellett egy tartalmas délutánra invitáltak a szervezők minden érdeklődőt. A rendezvényre, melynek a görög katolikus közösségi ház adott otthont, több mint 30 környékbeli édesanya gyűlt össze: Nagyszőlősről, Verbőcről, Feketepatakról, Tiszakeresztúrból, Tiszaújlakról és természetesen Salánkról. Csirpák Viktória elnökségi tag köszöntötte az egybegyűlteket és közös imádság után kezdődhetett is az aerobik torna Renik Tímea vezetésével.
Hogy az édesanyák ne térjenek haza üres kézzel, kézműveskedésre is volt lehetőség: Balog Ágnessel horgolt ékszereket, Csirpák Viktóriával viaszlapból sodort gyertyát, Harapkó Mariannával textilből táskákat, ékszereket készíthettek a résztvevők.
Nagy érdeklődést váltott ki a közös kürtőskalács készítése, faszénen való sütése is. Végül, a salánki vendégszerető édesanyák töltött káposztával vendégelték meg a jelenlévőket.
Emellett Anyukámnak szeretettel pályázatot hirdettünk meg. Valamely kézműves pályázatról készült fotót kellett beküldeni a gyerekeknek, melyet édesanyjuknak készítettek. A pályázat nyertesei egy wellness délutánt nyertek édesanyjuknak, amelyre két helyszínen került sor: május 3-án Beregszászban a Beauty wellness és szépségszalonban, illetve május 4-én Nagyszőlősön, a Zatisok komplexum wellness szolgáltatásait vehette igénybe közel 30 édesanya. A helyiség társalgójában pizzázás, fagyizás, sütizés közben kellemes ismerkedős beszélgetésben volt része az édesanyáknak, akik kipihenve, feltöltődve tértek haza családjukhoz.
A programok megvalósítását dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, támogatta, illetve dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorasszonya.