Veres András: „…amíg tudunk az álmainknak élni, addig nincs gond”

Nyugodt, kiegyensúlyozott, megértő. A méhészkedés szeretete még gyerekkorában kialakult, mára ez lett a pénzkeresési forrása. Családja a támasza, kisfiával szoros kapcsolata van, szabad idejében szívesen süt-főz a szabadban családi-baráti körben. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának  vendége Veres András, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Badalói Alapszervezetének elnöke, méhész.

– Nemrégen vállalta el az UMDSZ Badalói Alapszervezetének vezetését. Milyen tervei vannak e téren?

– Tavaly ősszel választottak meg erre a posztra. Megtiszteltetésnek érzem, és igyekszem mindent megtenni, hogy közös erővel, összefogással előbbre jussunk, mindent szeretnénk megtenni a falu érdekében. A szeptemberben megrendezett Aranyősz fesztivál szervezéséből például már kivettük a részünket, és reméljük, ebben az évben is sikerül több rendezvényt megszervezni. Jelenleg a Petőfi Sándor Kulturális Központ felújításában segítünk be, jómagam is bekapcsolódtam a munkába, akár kétkezi munkával. Nagyon szeretnénk, hogy a fiatalok is itthon maradjanak, saját falujukban találják meg a boldogulást, és emellett kulturális életre is legyen lehetőségük.

– Fő állásban mivel foglalkozik?

–Gyerek koromban csodáltam a kolhozban lévő méhészetet. Édesapám egyik barátjának az apja méhész volt, sokszor segítettem neki, míg végül megszerettem a méhészkedés, és hat éve foglalkozom immár komolyabban ezzel az érdekes, és azt hiszem, hasznos tevékenységgel. Ez egy igazán kivételes élet: amikor kimegyek a méhek közé, megnyugszom, kikapcsolódom. Badalóban 22 méhcsaládom van, Magyarországon kicsit, több 44, ezért folyamatosan ingázom. Ez nem olyan sok, mint ahogy más szakmát, ezt sem lehet egyik napról a másikra elsajátítani.

– Most milyen mézhozam várható?

– Változóak az erre vonatkozó mutatók. Sokan mondják, hogy jó lesz, mások viszont ennek épp az ellenkezőjét állítják. Majd meglátjuk, amikor kaptárt bontunk akácvirágzáskor. Nekem vegyes virág-, akác- és napraforgómézem szokott lenni, a legkelendőbb az akácméz, de a vegyest is szeretik az emberek, hiszen annak az ízvilága, az illata nagyon csábító és finom.

– Bármibe is kezd egy ember, határozottságra van szüksége. Ön határozottnak érzi magát?

– Igen. Ebben a szakmában nincs olyan, hogy ma nincs kedvem például hajnalban kimenni, a méhekkel foglalkozni kell. Magyarországon vándorméhész vagyok, a méheket csak éjszaka lehet szállítani, ami azt jelenti, hogy éjszaka pakolunk, és megyünk tovább, egy másik telephelyre. Utóbb egy akácerdőből egy másik megyébe repcére, napraforgóra vándoroltam.

– Van ennek a munkának veszélye?

– Mint minden munkának, ennek is van. Ide sorolható a méhszúrás, nagyon sokan allergiásak rá, és nem is tudják. Az egyik barátunk is allergiás, nem tudtuk, a csípésre feldagadt, de szerencsére hamar elmúlott a kellemetlenség. Én hála Istennek bírom a méhcsípést.

– Olyan világban élünk, amikor szinte egyik napról a másikra változnak a dolgok, az események. Ön hogy áll a mindennapokhoz?

– Én optimista vagyok. Azt szoktam mondani, hogy minden nap ajándék, addig, amíg tudunk az álmainknak élni, addig nincs gond.

– Akár vállalkozóként, akár magánemberként belefér-e a halogatás az életébe?

– Igen, szoktam ezt-azt elhalasztani, és ezt azért teszem, mert átgondolom a dolgokat. Nem szeretek fejest ugrani a mély vízbe, inkább az óvatosság jellemző rám.

– Házas ember, felesége, kisfia van. Bemutatná őket?

– Nyolc évvel ezelőtt nősültem meg, a feleségem is badalói, viszont érdekes, mert hosszú évekig nem ismertük egymást. Édesanyám beregszászi, hatéves koromig Beregszászban nevelkedtem, tanulmányaimat Magyarországon folytattam, majd egy ideig ott is dolgoztam, később a Cotnar cégnél tevékenykedtem. De közben Badalóban is sok időt töltöttem, fiatal srác voltam, amikor elkezdtem Csillának udvarolni, majd nyolc év udvarlás után kötöttük össze az életünket. Igyekszem jó férj lenni, amiben tudok, segítek a páromnak, ha kell, még a konyhában is. A feleségem a helyi iskola igazgatója, kisfiunk, Áron négyéves.

– Kialakult már az apa-fiú kapcsolat ön és Áron között?

– Igen, és nagyon szoros. Sokáig vártunk a jövetelére, ezért igen nagy boldogság ő a családban. Szinte mindenhová viszem magammal. Már most sok mindenben segít, ott sertepertél például a fűnyírásnál, feldobja a mindennapokat. Az ovit is nagyon szereti, ez nagy szerencse, mert mindketten dolgozunk, nyugodtak vagyunk, hogy biztonságban tudjuk csemeténket.

– Sok barátja van?

– Mindenkivel jóban vagyok a faluban, a korombeliekkel, és az idősebbekkel. Az édesapám barátai immár az én barátaim is, sok időt töltünk együtt.

– Van valamilyen hobbija?

– Mondanám, hogy a méhészkedés, de az mára már több mint hobbi. Ha pihenni vágyom, olyankor otthon ténykedek. Hatalmas udvarunk van, ahol mindig van mit csinálni. Telepítettünk néhány szőlőtőkét, azt is ápolgatni kell. Ha meg igazán kikapcsolódni vágyunk, akkor sütünk-főzünk a szabadban, akár baráti, akár családi körben. Sajnos nagyon sok barátunk külföldön vállalt munkát, a távolság pedig nagy akadálya az összejöveteleknek, de így is igyekszünk alkalomadtán összejönni és kikapcsolódni egy kicsit.

– Jó emberismerőnek tartja magát?

– Nagyon sok helyen megfordultam, és azt mondhatom, hogy igen. Ugyanakkor előfordul, hogy túl jónak látok egy embert. Történt már, hogy valakiről teljesen más képet festettem, de nagy megrázkódtatás nem ért. Abszolút meg bízom az emberekben, igaz, mindig magamból indulok ki, hogy mindenki jó, mástól is ezt várom el.

– Nagyon nyugodt, csendes embernek tűnik. Van olyan dolog, ami fel tudja bosszantani?

– Valóban nyugodt természetű vagyok, és hihetetlenül türelmes. Nem igazán húzom fel semmin magam, és ez így van jól. Gyerekkoromban sem volt ez másként, nem csináltam nagy hülyeségeket, talán kamaszkoromban egy kicsit elromlottam, de hamar benőtt a fejem lágya.

– Szokott sportolni?

– Korábban futballoztam, gyerekkoromban mással se foglalkoztunk, csak a bőr rúgásával, ez harmincéves koromig napi szinten működött, de mostanában már nem igazán. Azt hiszem, kiöregedtem a focizásból, meg időm sincs igazán foglalkozni ezzel.

– Ha nyerne a lottón, hová vinné el a családját nyaralni?

– Sok helyen jártunk már, Magyarországon kívül voltunk Angliában, Horvátországban, Törökországban, mindegyik országnak megvan a maga szépsége. Ausztrália vagy Újzéland jó messze van, oda szívesen elmennénk.

Hegedűs Csilla

 

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó