A cserkészek tízpróbája

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSz) Tiszapéterfalván szervezett cserkésznapot. Rendhagyó módon most nem egy már megalakult csapat vállalta magára a házigazda szerepét a saját településén, hanem egy „semleges” helyen gyűlt össze közel háromszáz cserkész, hogy barátkozzon, szórakozzon, fejlődjön.

A kárpátaljai cserkészek az izgalmas cserkészolimpiai tízpróba során megmutathatták, ki a legügyesebb, a legsportosabb és a legtaktikusabb. A szövetségi cserkésznapra több településről is érkeztek csoportok. A már működő munkácsi, beregszászi, csapi, benei, mezőgecsei, beregdédai csapatokon kívül az alakulóban lévő tiszaújlaki, batári, kaszonyi és beregrákosi közösségből is érkeztek fiatalok.

– Kevés olyan rendezvényünk van, ahol mindenki együtt lehet, így már nagyon vártuk ezt az eseményt, hogy valamilyen közös, természetközeli cserkészélményben legyen részünk – nyilatkozott a KISZó-nak Barna György szervező. –Ehhez a sportosabb hangulatú összejövetelhez kiváló helyszínnek bizonyult a Tisza Stadion. Kétszázötvenen jöttek el, a résztvevőket cserkésztízpróba várta. A 15 állomásból – amelyben szerepelt futás, labdarúgás, csomókötőverseny, célbalövés, tűzrakás stb. – 10-et kellett sikeresen teljesíteni a cserkészolimpiai kvótáért. A résztvevők a csoportos programokat élvezték a legjobban, de a rönkhajítás is nagy népszerűségnek örvendett.

– Mi a következő alkalom, ahol összegyűlhetnek a cserkészek?

– A nyári csapattábor, viszont az már mindenkinek a saját szervezésében. A települések külön vannak, maximum a kisebb csapatok verődnek össze. Örültünk, hogy ez alkalommal mindenkinek volt lehetősége ismerkedni kicsit, és akik még nem léptek be közénk, kedvet kaphattak hozzá.

Simon Rita

Techet Gábor felvételei

 

 

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó