Tippek a szakértőtől

Mint arról beszámoltunk, március-április folyamán, hat héten át zajlott a Kárpáti Igaz Szó médiatanfolyama. A Tiéd a Szó kurzuson tizennégy diák vett részt, akik betekintést nyerhettek a média világába, megismerkedhettek az újságírás rejtelmeivel, előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon tapasztalhatták meg a zsurnalisztika szépségeit. A médiatanfolyamon elkészített házi feladataik mellett amolyan vizsgamunkaként az ő feladatuk volt összeállítani a Kárpáti Igaz Szó negyedévente megjelenő ifjúsági magazinját is. A mostani Vitamin+ tehát a médiatanfolyam résztvevői írásaiból, szerkesztésükben állt össze.

Közeledik a nyári szezon. Ilyenkor téma a sport, a szálkásítás. A hölgyek már a diétán gondolkoznak, a férfiak pedig kezdik keresni a megfelelő edzőtermet.

Olvasóinknak kedveskedve egy szakértőt faggattunk a témával kapcsolatban, aki a Strongmen (egy olyan eseménysorozat, mely évente egyszer kerül megrendezésre, ahol a sportolók egymással küzdenek meg) egyik jelentős sportolója és többszörös bajnoka is – Stók Csabát. Nagyon szívesen fogadta kérdéseinket, és őszintén válaszolt rájuk.

– Sokan, ha le akarnak fogyni, szigorú diétába kezdenek. Hogy gondolod, helyes-e ez, vagy így csak immunrendszerünket gyengítjük?

– Ha valaki diétázni szeretne, személyre szabott étrendre van szüksége. Ennek érdekében dietetikushoz kell fordulnia, hogy a szervezetbe helyesen és megfelelően vigyük be az immunrendszernek szükséges vitaminokat és ásványokat.

– Mi a véleményed a proteinpor segítségével elért eredményről? Ajánlod-e annak fogyasztását?

– A fehérjepor nem csodaszer, nem nőnek tőle hatalmas izmok. Az csupán táplálékkiegészítő, fogyasztása mellett fontos a helyes táplálkozás. Nem szükséges proteinpor ahhoz, hogy fittek legyünk, viszont ha nem eszünk elegendő húst, akkor kiegészíthetjük azt proteinnel. Edzés után jó tápanyagbevitelként szolgál a kimerült szervezetnek.

– Mi a titka a szép alaknak?

– Jó genetika, sport és a kiegyensúlyozott táplálkozás.

– Mi vezet leggyorsabban a kívánt eredményhez?

– Nincs olyan feladat vagy edzésterv, amivel gyors eredményeket lehet elérni. A szép alakhoz idő és kitartás szükséges, egész évben edzeni kell, és a legjobb, ha azt edző segítségével teszik.

– A nap melyik időpontjában a leghatásosabb sportolni?

– Bármelyikben ugyanolyan hatásos.

– Mennyi időt ajánlanál sporttal tölteni?

– Heti szinten 3-4-szer 1,5 órát.

– Mit, mennyit és mikor ehetünk, ha formás alakot szeretnénk?

– Ez egyénileg változó, mivel nem vagyunk egyformák és szervezetünk se működik egyformán. Mindenkinek más étrendre van szüksége egy formás alak eléréséhez.

– Hogyan számoljuk ki az adott egyén ajánlott folyadékbevitelét?

– Egy nőnek 2, míg egy férfinak 2,5 liter víz az ajánlott napi folyadékbevitele.

– Megengedhetjük-e magunknak az édességet? Ha igen, a nap melyik időszakában?

– Hogy megengedhetjük-e magunknak vagy sem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nyilván szálkásításkor (diétázás közben) nem agyoncukrozott édességet vagy süteményt fogyasztunk.

– 2019-ben divatnak számít-e edzőterembe járni és sportolni?

– Szerencsére egyre népszerűbb a fiatalok és idősebbek körében a sportolás, így elmondhatjuk, divatnak számít a sportolás.

– A nők vagy a férfiak körében elterjedtebb a sportolás?

– Nemtől független a sportolás szeretete mindkét nem körében egyaránt elterjedt.

– Milyen sportágat tudnál ajánlani, ami megmozgatná minden testrészünket?

– Bármilyen sportágnál rengeteg mozgásra van szükség, így kinek melyik szimpatikus, ki mit szeret, azt válassza.

Sitka Alexandra

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó