Új gyermek- és sportlétesítménnyel gazdagodott Nevetlenfalu

Vasárnap valószínűleg még a Magasságos is kiült a nevetlenfalui Akli hegy oldalába. Ha pedig kiült, akkor lehet, hogy töltött egy pohárkával és mindent látó tekintetét a hegy lábához vetve, mosolyodva dörmögte szakállába: „no ugye, hogy tudtok ti, kedves gyermekeim”. Ha pedig ő mosolyog akkor az ég is mosolyog, hiszen a lassan hetek óta tartó „monszun” […]

400 ezret kereshet a nemzeti bank elnöke

Az Ukrán Nemzeti Bank elnöke úgy döntött, fizetésemelést kér. A tsn.ua cikkéből kiderül, hogy az elnök az elnökségi tagokról sem feledkezett meg, nekik is béremelést javasolt. Amennyiben a pénzintézet tanácsa rábólint, hat top-menedzser havi 325 ezer hrivnyát, Jakiv Szmolij elnök pedig 50 ezer hrivnyával többet, összesen 379 ezer hrivnyát kap majd. Azaz a hat elnökségi […]

Kárpátaljai Tehetségnap

Immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a GENIUS Jótékonysági Alapítvány a Kárpátaljai Tehetségnapot. Idén az alapítvány hagyományos évzáró ünnepségére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában kerül sor. – Alapítványunk nemzeti jelentőségű intézményként a 2018-2019-ez tanévben is folytatta tehetséggondozó, -ápoló és -kutató munkáját. Büszkeségünk, hogy ez év áprilisától a Kárpát-medence egyik legnagyobb tehetségszervezetének, a Magyar […]

Gyermeknap Nagydobronyban (is)

Vasárnap került sor az első gyermeknapra Nagydobronyban, melynek a Magyar Ház filagóriája adott otthont. A rendezvényt a szervezők a június 1-i nemzetközi gyermeknaphoz igyekeztek igazítani, hiszen ebben az időszakban világszerte szerveznek a kicsiknek kedvező programokat. Az alkalmon több tucat gyerek vett részt az óvodásoktól egészen az iskolásokig. A szabadidős foglalkozásokat is megpróbálták annak megfelelően alakítani, […]

Jó magyarnak lenni…

Beregszászban Kormorán-koncerttel méltatták a Nemzeti Összetartozás napját. Az eseményre a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közreműködésével került sor. Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában mintegy félezren gyűltek össze, hogy együtt emlékezzenek meg 1920. június 4-ről, hogy részt vegyenek a híres magyar zenekar, a Kormorán koncertjén. A fantasztikus koncert előtt köszöntő beszédet mondott […]

Gyümölcsünnep az Akli hegy lábánál

Köztudomású, hogy a gazdaembernek kevés az igazi ünnepnapja. Gyakran még az egyházi és világi piros betűsökön is szerszámmal a markában, a fogat bakján vagy a traktor kormánykereke mellett találjuk. Mert bizony, aki a földből él, annak már csak az az ünnep, ha lepihenhet, körbenézhet és a következő, rohamtempójú elfoglaltság előtt kissé kifújhatja magát. Ennek ellenére, […]

A hab lemaradt a tortáról

Egy hete történelmet írt a Minaji FC azzal, hogy feljutott az ukrán másodosztályba. Elképesztő véghajrá kellett ehhez. Egy öt mérkőzésen át tartó győzelmi sorozat, na és nem mellékesen a listavezető botlása az utolsó fordulóban. Az országos harmadosztályú labdarúgó-bajnokság A-csoportjának megnyerése után az elmúlt hétvégén a pontot is feltehették volna arra a bizonyos i-betűre, tudniillik az […]

Versenyeztek az egészségőrök

Az egészséges életmód jegyében több, mint ezer résztvevővel megtartották az egészségügyi dolgozók megyei spartakiádéját. A Kárpátalja minden szegletéből összegyűlt orvosokat, nővéreket Tetyana Mico, az egészségügyi főosztály megbízott vezetője, Volodimir Flenyko és Volodimir Turok szakszervezeti elnökök köszöntötték. Az egészségőrök többek között mini-fociban, kézilabdában, sportlövészetben, kötélhúzásban, asztaliteniszben, dartsban mérték össze erejüket az ungvári Avantgard stadionban, az Ungvári […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com