Reproduktológiai Kongresszus Ungváron

A terméketlenségért a nemek fele-fele arányban felelnek. Több mint száz ukrajnai és külföldi résztvevővel Ungváron szervezték meg idén a Kárpáti Reproduktológiai Kongresszust.

A rendezvényen, melyre magyarországi és csehországi reproduktológusok, szülész-nőgyógyászok érkeztek, a meddőség kezelésének korszerű módszereiről értekeztek. A vendégeket köszöntő Olekszandr Bilak polgármester-helyettes többek között kifejtette, annak fényében, hogy a megyeszékhelyen nyílt meg az első kárpátaljai reproduktológiai központ, melyben mind a mama, mind a baba magas színvonalú szakmai ellátást és támogatást kap, még inkább fontosak a hasonló tapasztalatcserék, s a szomszédos országok szakembereivel való együttműködés.

Az ukrajnai egészségügyben a meddőség problémájának kezelése kissé háttérbe szorult, holott egyre több pár számára jelent gondot a családalapítás.

Bohdan Buleza, a kongresszus egyik szervezője, ungvári orvos-igazgató elmondta, ahhoz, hogy hatékonyan harcolhassunk a meddőséggel, szükség van a hasonlóan gondolkodó szakemberek összefogására. Mint mondta, régi álma vált valóra azzal, hogy létrehozták a megyeszékhelyen a központot, melyben a gyermektelen párok rendelkezésére áll a reproduktív technológiák teljes spektruma, hogy egészséges utódokat hozhassanak a világra.

A magyarországi mesterséges megtermékenyítés gyakorlatáról a Budai Meddőségi Centrum és a Szt. János Kórház képviseletében Dr. Zeke József tartott történeti áttekintést, s beszélt annak jogi hátteréről is.

A korszerű kezelési eljárások segítségével ma már a legreménytelenebbnek tűnő eseteket is megoldják, mondta el Szkripinec Valéria szülész-nőgyógyász, az ukrajnai és a magyarországi reproduktológusok társaságának tagja, akinek tizenöt évnyi tapasztalat van a háta mögött.

Sajnos mind kevesebb hölgynek sikerül természetes úton teherbe esnie. Az elmúlt három évben drasztikusan visszaesett a születésszám: Kárpátalján a korábbi évi 18 ezer helyett már csak 14 ezer újszülött jön világra. Sajnos a reproduktív betegségek megfiatalodtak, de gondot jelent a vetélések magas száma is. Orvosi szempontból az a pár számít meddőnek, amelynek egyévi próbálkozás után sem sikerül a gyermeknemzés. Ez elsősorban az emberek rendkívül rossz egészségével függ össze: rengeteg a szív- és érrendszeri, a vese-, az onkológiai elváltozás, melyek jelentősen rontják a terhesség sikerét.

Gyakorlatilag minden negyedik pár terméketlen Kárpátalján.

Nem tesznek jót a várandósságnak a gyulladásos, a vírusos és bakteriális folyamatok, a szexuális partner gyakori cseréje, a stresszes életmód. Nem utolsósorban az is gondot jelent, hogy sokan egyre későbbre halasztják a gyermekvállalást, míg aztán túl késő lesz. Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk az édesanyáknak leánygyermekük reproduktív egészségére, ugyanis ma már tinikorban olyan elváltozásokkal találkozunk, melyek korábban csak 40-45 éves hölgyek körében fordultak elő:

sok az endometriózis, már nyolcéves korban is találunk cisztát, a 25 évesek körében fibromiómákat.

S bizony a gyermektelenség 50 százalékban a férfiak hibájából következik be. Ezért kapnak egyre nagyobb szerepet a mesterséges eljárások, hangzott el a szakmai eszmecserén.

Magyar Tímea

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó