Tesztelték a hozzáértést

Két kárpátaljai csapatot is díjaztak a mentősök szemléjén. A háromnapos, több helyszínen zajló nemzetközi eseményen negyvenegy csapat mérte össze erejét, tudását. A szervezés jogát tavaly szerezte meg a megye, amikor is első helyet nyert a Cserkassziban megrendezett vetélkedőn.

A különféle szituációs helyzetekben az ukrajnai életmentőkön kívül lengyel, roman, szlovák, litván orvosi, felcseri és diákokból álló csapatok versenyeztek. A zsűri döntése alapján végül a kijevi Oberig magánklinika képviselői szerezték meg az első helyet. Az ukrajnai csapatok közül a poltavai, a szumi és a kárpátaljai orvosok kerültek a top-3-ba. A külföldieknél a litvánok remekeltek, akiket a lengyelek és a szlovákok követtek, míg a diákcsapatok közül Litvánia vitte el a pálmát, a baltikumiakat a Donecki Nemzeti Orvosi Egyetem és a Zaporizzsjai Állami Orvosi Egyetem követett. Az életmentők munkájának népszerűsítésén túl a különböző régiókból érkezett szakemberek tapasztalatcseréje is fontos szempont volt.

A szervezők elmondása szerint a leglényegesebb azonban, hogy a bajba jutott páciensek minél gyorsabb és szakszerűbb ellátást kapjanak. Az ehhez szükséges rutin begyakorlásához a hasonló rendezvények is nagyszerű lehetőséget biztosítanak.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó