U20-as vb: kárpátaljai tehetség segítette győzelemhez Ukrajnát

Kárpátaljai játékossal a soraiban Ukrajna nyerte az U20-as labdarúgó-világbajnokságot, miután a lengyelországi torna döntőjében hátrányból fordítva 3–1-re legyőzték a Koreai Köztársaság válogatottját. Rémálomszerűen kezdődött a találkozó az ukránok számára. A lódzi finálé ötödik percében az ázsiai együttes büntetőből szerzett vezetést, de Vladiszlav Szuprjaga góljaival előbb egyenlítettek, majd fordítottak a kék-sárgák: a támadó a 34. és […]

Finom volt, szép volt – elfogyott

A megyei könyvtár idegen nyelvű osztálya idén is – immár hatodszor – megrendezte a tortanapot. Mint korábban, most is gyerekeket láttak vendégül, akik ezúttal nem könyveket kölcsönöztek, hanem süteményeket díszítettek, a cukrászat alapfogásaival ismerkedtek. Az Ungvári 10-es Számú Dayka Gábor Középiskola csapatát Mihalkovicsné Tóth Krisztina, szervező pedagógus és Leskó Csilla alsós tanár a Homoki Általános […]

Óriás tőrösdarázs – egy békés óriás

A minap kedves barátom egy hatalmas, lódarázs-szerű hártyásszárnyú képét küldte át telefonomra, kérdezve, hogy mi a nyavalya ez a minidrón. Pár nappal később pedig egy másik ismerősöm kezdett rettegni a kertjében megjelenő „mutáns” óriásdarazsak miatt. Mindkét esetben szinte azonnal sikerült azonosítani a rettenetes rémet, „aki” nem más volt, mint az óriás tőrösdarázs. Persze amikor ezt […]

,,Együtt toljuk a nemzet szekerét” – I. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó

Mint arról beszámoltunk, a háromnapos rendezvényt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága hozta tető alá június 12-14. között. A visegrádi találkozót idén először hagyományteremtő szándékkal rendezték meg. A külhoni magyar elektronikus és nyomtatott sajtó közel 180 képviselője nyert beletekintést a szomszédos régiók egy-egy magyar médiumának viszonyaiba a  kerekasztal-beszélgetések révén. Az előadássorozat első felszólalójaként Potápi Árpád János államtitkár […]

Emília, a meseíró

A kisbégányi Sütő Emília a harmadik osztályt fejezte be a helyi iskolában. A kislány nagyon szeret tanulni, az angol és a magyar nyelv a kedvence. Ám még inkább figyelemre méltó az, hogy a kislány mesét ír. Igaz, most, hogy már itt a hosszú, nyári szünidő, nem meseírással, hanem biciklizéssel, a barátnőkkel való játszással tölti majd […]

Ötvös Lajos: “Meg kell keresni a lehetőségeket”

Családcentrikus, szabadidejét legszívesebben a családjával tölti. A párbeszédet, a közös döntéseket, otthon és az üzleti életben is fontosnak tartja. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ötvös Lajos, técsői vállalkozó. − Miért lett vállalkozó? − Úgy hozta sors. Amikor befejeztem a középiskolát, a Bilocerkivszki Nemzeti Agrártudományi Egyetem Állatorvosi Szakára felvételiztem. Az egyetem befejezése után nem […]

Halálos zuhanás

Feltehetően közlekedési baleset következtében zuhant szakadékba egy tehergépkocsi a Técsői járási Tereselpatak (Taraszivka) közelében. Mint arról a megyei katasztrófa-elhárítási szolgálat sajtóközpontja beszámolt, a kora esti órákban kaptak egy bejelentést, amely szerint a Teresul patak medrében egy férfi holttestére bukkantak. Egy órával később további két tetemet találtak a patak medrében és partján. A helyszínelők elmondták, hogy […]

Boldogtalanok az ukránok

Az Európai Business Egyesület második alkalommal végzett felmérést Ukrajnában a lakosság boldogsági fokáról, s ismét negatív eredmények születtek, jelenti a korrespondent.net. Az ukrajnaiak 51 százalékának nincs elég pénzük a rendes megélhetéshez, derült ki a szervezet héten közzétett éves felméréséből. Összességében 0,14 pontos javulást észleltek egy év alatt a lakosság elégedettségi szintjében, amit a jövedelmek, a […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com