Megkapták a diplomáikat a szakképzési intézetben

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének diplomaátadó ünnepségére szerdán került sor a főiskola Átriumában. Négy szakon (alkalmazott matematika, óvodapedagógia, számvitel és adóügy, szociális munka) több mint ötvenen kaptak aznap oklevelet arról, hogy sikeresen befejezték a mögöttük álló éveket.

Dr. Orosz Ildikó köszöntő beszédében kihangsúlyozta, azok a fiatalok, akik évekkel ezelőtt bátortalanul jöttek, felvételiztek, megküzdöttek, megmérettettek, most itt állnak, és várják a jövőt, hogy diplomát kapjanak, és utána folytassák azt az életet, amit megálmodtak.

– Tudjuk, hogy az élet küzdés, és csak az tudja megállni a helyét, akinek erős hite van.

A hit sok mindennek az alapja, a hit a tudás alapja is, hiszen anélkül, hogy valamit ne higgyek a tanárnak, ne bízzak benne maximálisan, nehezen lehet megtanulni… – mondta a főiskola rektora.

A végzősökhöz intézett szavaiban hozzátette, a főiskola a jövőbeni lehetőségek beteljesítéséhez adott muníciót, s ebből táplálkozva tudják majd járni a saját útjukat.

– Alig négy hónap telt el azóta, hogy húsz turisztika szakos végzős diákunk vette át az oklevelét. Ma pedig eljött az a nap, amikor a többiek is diplomát kapnak, hiszen lezárult egy fáradságos, kihívásokkal tele tanév – kezdte ünnepi beszédét Soós Katalin.

A főiskola szakképzési intézetének igazgatója évértékelőjében folytatásként elmondta, a 2018-2019-es tanévet 328 diákkal kezdték négy évfolyamban, mint fentebb kiderült, közülük három és félév után már márciusban megkapták a turisztikai diplomájukat.

A többség folytatta szakmai felkészülését, a leghosszabb képzés az alkalmazott matematika szak. Végezetül, a ballagókhoz szólva kihangsúlyozta, mindig büszkék lesznek rájuk, hiszen minden akadályt méltósággal vettek. Azt kívánta, legyen áldás a már megszerzett ismereteiken.

Dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kárpát-medencei Magyar Oktatásért felelős helyettes államtitkára megosztotta a jelenlévőkkel, rossz érzései támadnak, amikor a határra érkezik, amikor sorompó, határőrök választanak el bennünket. Elkeseredés támad fel az emberben, hogy miért kell határon átlépni ahhoz, hogy mi magyarok, találkozzunk. Ám, mint ahogy az kihangsúlyozta, ha magyarság van, határ nincs. Azt kívánta a végzősöknek, találják meg számításaikat az életben, éljenek teljes jogú, minden lehetőségű életet, azon felül éljenek magyarként azon a földön, amelyet őseiktől örököltek. S a rájuk maradt hagyatékot megtízszerezve adják tovább, hogy nemzetünk megmaradjon, és továbbra is példák lehessünk minden más nemzet számára a Kárpát-medencében.

A végzős diákok köszönetmondása után az alkalom legünnepélyesebb pillanatai következtek: Orosz Ildikó és Soós Katalin átadta a diplomákat. Emellett átadásra került az Év diákja kitüntetés is, ezt Darcsi Barbara számvitel és adóügy szakos végzős diák vehette át, valamint kitűnő tanulmányi eredményeikért sokan dicsérő oklevélben részesültek.

Záróbeszédet Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke mondott, az ünnepség a történelmi egyházak képviselőinek áldáskérésével zárult.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó