Rálőttek az autójára

Gépfegyverből nyitottak tüzet a határőrök egy polgári személy gépkocsijára a Huszti járásban.

Az esetről a közösségi oldalán számolt be egy társadalmi aktivista. A támadás elszenvedője Fenes (Jablunivka) község lakosa, aki a falu utcájában közlekedett saját gépkocsijával. Fegyverropogásra lett figyelmes, majd olyan hangokat hallott, mintha lövedékek csapódnának a gépkocsijába. A lövéseket a közeli bozótosból adták le. Hazaérve döbbenten konstatálta, hogy a golyók kilyuggatták az autóját és csak a szerencséjén múlott, hogy őt nem találták el.

Nem sokkal később kommandósnak öltözött egyének jelentek meg az udvarán, akik felszólították, engedje meg, hogy átvizsgálják a járművet és az otthonát. Természetesen nemet mondott.

Erre kisvártatva határőrök és rendőrök hada vette körül, akik fenyegetőztek és bírósági végzés nélkül erőszakkal akartak házkutatást tartani a férfinál.

Mivel az nem állt kötélnek, a hatóság emberei bekerítették és vesztegzár alá helyezték emberünk portáját. Húsz órán át nem engedtek be oda senkit, és a háziak sem léphettek ki az utcára. A portához közelítőket pedig megmotozták. Közben azt követelték, hogy a házigazda adja át a birtokában lévő dohányárut.

Másnap este az egyik rendőrnyomozó meghozta a bírósági végzést a házkutatás engedélyezéséről. A háziak megdöbbenve tapasztalták a hatóság brutalitását. Feltörték a zárakat, még a gyermekek szobáját is felforgatták. A megalázó tevékenységet késő éjszakáig folytatták, ám nemhogy cigarettát, de még egy csikket sem találtak. Erre mérgükben lefoglalták és elszállították UAZ gépkocsijukat. Az atrocitás elszenvedője szerint ezt azért tették, hogy eltüntessék a golyó ütötte nyomokat.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó