Nyári veszélyek: Kiszáradás, mérgezés, balesetek…

Az év legmelegebb évszakában vagyunk, mely a szünidő, a pihenés ideje, s egyben a vakációbalesetek idénye is. Elsősorban a felügyelet nélkül hagyott gyerekek vannak veszélyben, ilyenkor sokkal több a sérülés, a mérgezés. – A sürgősségi osztályokat főként vágott sebekkel, törött csontokkal és fejsérülésekkel keresik fel. A bicikli, a görkorcsolya, a gördeszka a gyerekeknek nagyon jó […]

Zelenszkij Ungváron

Volodimir Zelenszkij nyugat-ukrajnai körutat bonyolít le. Az elnök első állomása Lemberg volt, majd Ungvár következett. Az államfő a helyi vámosokkal folytatott tanácskozáson bemutatta a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás új elnökét, Igor Bondarenkót, akit azt követően nevezett ki, hogy felmentette hivatalából Ivan Durant, aki ideiglenesen töltötte be a posztot. A zn.ua az új megyevezetővel kapcsolatban többek […]

Vádat emeltek a főosztályvezető ellen

A megyei ügyészség sajtószolgálatának tájékoztatója szerint vád alá helyezték a megyei állami közigazgatás egyik főosztályának vezetőjét, akit 400 dollár kenőpénz átvételekor értek tetten. A hivatalnok azért adta volna a honoráriumot, mert felajánlotta a segítségét az ügyfél számára egy személygépkocsi tulajdonjogának megszerzéséhez. A vádlottat a munkahelyén fülelték le. Azóta házi őrizetben van. Hamarosan a bíróság mond […]

Munkácsi rejtvényguru

A munkácsi Bossányi Tibor több mint negyven éve lapunk olvasója, rendszeresen beküldi a keresztrejtvény-megfejtéseket. Sokadjára mosolygott rá a szerencse, ezúttal egy KISZó-nedű borcsomagot nyert. Ennek apropóján járt a szerkesztőségünkben és mesélt magáról. – A helyi magyar iskola elvégzése után rádiótechnikusi végzettséget szereztem Ungváron – kezdte a beszélgetést az 56 éves férfi. – Húsz évig a […]

„Kettőshatalom” a külügyben

Miután Pavlo Klimkin, a külügyi tárca vezetője „politikai szabadságra” ment, feladatkörét ideiglenesen Jelena Zerkal, európai integrációért felelős miniszterhelyettes látja el. Az ő távollétében kollégája, Jegor Bozsok az első számú vezető. A fentebbi hír annak ismeretében érdemel figyelmet, hogy Volodimir Zelenszkij államfő Klimkin bejelentése után közleményben kérte Volodimir Grojszman miniszterelnököt, hogy fegyelmi úton vonja felelősségre a […]

Gyereknevelés: elképzelés vs valóság

Könnyebb oldalról beleszólni a gyermeknevelésbe, a gyakorlatban művelni azt, már más kérdés. Mindenki esküszik valamire, kinek ez, kinek az vált be. A fiatal anyukák olykor nagy tervekkel indulnak neki a babázásnak, amelyek a legtöbbször átalakulnak, igényre szabódnak. Néhány példát ragadtunk ki ezek közül, amit fiatal anyukák meséltek el nekünk. Olasin Regina könnyedén veszi az anyasággal […]

Földrajzlecke Herascsenkótól

Irina Herascsenko beszólt az elnöki hivatalnak. A Legfelső Tanács helyettes-szóvivője azzal vádolja az elnök sajtószolgálatát, hogy munkatársai nem ismerik a földrajzot. Erre azután került sor, hogy a sajtószolgálat egyik közleményében elírta Kanada fővárosát, tévesen Torontót nevezte meg Ottawa helyett. Erre reagálva Herascsenko elkezdte felsorolni más országok fővárosát, csakhogy jómaga is hibát vétett: Amszterdam helyett Hágát […]

Halálos baleset Kisdobronyban

A házuk előtt játszó tizenegyéves kislány azonnal életét vesztette. A baleset az ungvári járási Kisdobrony főutcáján történt. A Csap irányából érkező személygépkocsi, amely jóval meghaladta a sebességkorlátozást, lesodródott az útról, és elgázolta a 11 éves kislányt, aki a családi házuk előtti árokban játszott. Az autó vezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték. FacebookTwitterPrintemail

Utcára vonultak az elégedetlenkedők

Elfogyott az Ilosvai járás lakosainak türelme úgy döntöttek, kivonulnak az utcára, hogy a forgalom akadályozásával tiltakozzanak az Ilosva–Dolha közút felújításának leállítása miatt. A mukachevo.net információja szerint a 21 kilométeres útszakasz nagyjavítását a múlt év nyarán félbehagyta a kivitelező. A megyei közútkezelő által felügyelt út mintegy 11 kilométeres szakasza siralmas állapotban van. A demonstrálók Lukova térségében […]

Odesszába ment lopni

Odesszában értek tetten lopáson egy 14 éves lányt, akiről kiderült, hogy Kárpátaljáról származik. A tinédzsert akkor csípték fülön, amikor az utcán egy nő táskáját akarta elragadni. Az előállítását követően kiderült, hogy nem sokkal korábban elkövetett még egy bűncselekményt. Egy külföldi állampolgárt zsebelt ki. Az ellopott pénztárcában 45 ezer hrivnya lapult. FacebookTwitterPrintemail

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com