Zelenszkij Ungváron

Volodimir Zelenszkij nyugat-ukrajnai körutat bonyolít le. Az elnök első állomása Lemberg volt, majd Ungvár következett.

Az államfő a helyi vámosokkal folytatott tanácskozáson bemutatta a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás új elnökét, Igor Bondarenkót, akit azt követően nevezett ki, hogy felmentette hivatalából Ivan Durant, aki ideiglenesen töltötte be a posztot.

A zn.ua az új megyevezetővel kapcsolatban többek között megemlíti, hogy az 54 éves vállalkozó szolgált hivatásos katonaként, a 2000-res évek elején lett állami hivatalnok, volt a Munkácsi Járási Állami Közigazgatás helyettes elnöke és az Igazságügyi Minisztérium adminisztrációs irodájának igazgatója is.

Arról már a mukachevo.net számolt be, hogy a ungvári vámhivatalban tartott megbeszélésen Zelenszkij felszólította a megyei vámhivatal vezetőjét, hogy két napon belül nyújtsa be lemondását.  Hasonló ultimátumot kapott a volinyi és a lembergi vámhivatal vezetője is.

A munkamegbeszélésen Olekszij Honcsaruk, az Elnöki Iroda helyettes vezetője kijelentette, Ukrajna a világot behálózó cigarettacsempészet egyik fő kiindulópontjává vált.

 

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó