Magyar Levente: a számok alapján sikersztori az Egán Ede

Magyarország kormánya 2016-ban létrehozta az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot, melynek egyik fő célkitűzése a kárpátaljai magyarság életminőségének javítása, szülőföldön maradásának és boldogulásának segítése. A támogatás folytatódik, Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes csütörtökön Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott tájékoztatót az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programmal kapcsolatban.

– Az, hogy most már sokadjára lehetünk itt együtt, és komoly számokat tudunk magunk mögött, azt mutatja, hogy nem egyszeri politika volt ez, mindinkább tartósnak mondható, állandósult politikája ez Magyarországnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint maguk a számadatok:

24 ezer sikeres pályázatot tudunk magunk mögött az elmúlt két és fél évben.

Ez 13,5 milliárd forintnyi támogatást jelent, az összfejlesztés volumene több mint 18 milliárd forint – hangsúlyozta Magyar Levente. Hozzátette, nagy köszönet jár az együttműködésért az Egán Ede Alapítvány munkatársainak, de maguknak a pályázóknak is, hiszen ha nincs egy bátor vállalkozói réteg Kárpátalján, akkor nincs is miről beszélnünk. Kifejtette, további derűre ad okot az a tény, hogy a nagypolitikában is kedvezően alakulnak a dolgok, és minden esély megvan arra, hogy az elkövetkezendőkben olyan döntések szülessenek Ukrajnában, amelyek az itteni magyar életet könnyebbé fogják tenni.

Magyar Levente azon reményének adott hangot, hogy egyebek mellett a gazdasági programot is folytatni tudják, s egyúttal bejelentette,

hétfőtől lehet pályázni mezőgazdasági kategóriában,

s idővel nagyobb beruházásoknak is teret szeretnének biztosítani. Arra bátorította a jelenlévőket, hogy a későbbiekben is pályázzanak, hiszen a magyar kormány a mezőgazdászokon, vállalkozókon keresztül is szeretné segíteni a kárpátaljai magyarságot.

– Továbbra is töretlen a hitünk abban, hogy Kárpátalján van a magyarságnak jövője, hiszen ott áll mögötte az anyaország.

Számíthatnak ránk, és számíthatnak arra, hogy a gazdasági programon kívül is komoly támogatások fognak a jövőben érkezni Kárpátaljára. Szeretnénk Beregszászt is megerősíteni a magyar intézményeiben, szeretnénk megerősíteni az itteni kulturális- és sportéletet – zárta szavait a miniszterhelyettes.

Brenzovics László, az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványának elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke örömmel konstatálta, hogy a három évvel ezelőtt indult program sikeres, ami a kárpátaljai vállalkozási kedvet támasztja alá. Elmondta, a falvakat járva gyönyörű dolgokat lát, új traktorokat, fóliasátrakat, melegházakat. – A legfontosabb, hogy ezek a dolgok itthon tartják az embereket, nem kell a családoknak szétszakadniuk, nem kell idegenben keresni a kenyeret – fejtette ki Brenzovics, hozzátéve, mindannyian azért vagyunk, hogy erősítsük egymást.

Nem titok, hogy a program már eddig is számos támadásnak volt és van kitéve, mindezek ellenére senki nem vonta vissza a pályázatát, sőt, egyre többen döntenek úgy, hogy belevágnak, itthon nevelik gyermekeiket, itthon erősítik a magyar nemzetet.

Forrás:

KISZó/Hegedűs Csilla

Post Author: KISZó