„…Nekem Palágykomoróc az otthonom”

A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szkoropádszky Péter, aki nyolc éve szolgál görög katolikus parochusként Palágykomorócon és a környező településeken. Barátságos, nyíltszívű, szókimondó. Vallja: a papság több mint szakma, a papság hivatás.

– Mi vezette arra, hogy ezt a különleges szakmát válassza?

– Lágert megjárt, görög katolikus hitvalló dédnagyapám felmenői papok voltak. Az egyházhoz kötődő első élményeim a rendszerváltás idejéből valók. Akkor új korszak kezdődött a hitéletnek is. Az újjáéledés elsöprő ereje engem is magával ragadott. Mióta az eszemet tudom, mindig pap akartam lenni, és folyamatosan kitartottam emellett.

– Hogyan fogadta a család, hogy követi a felmenők példáját?

– Sosem akartam tűzoltó vagy sporthorgász lenni, a családom részéről pedig éreztem a végtelen támogatást. Nem mondom, hogy minden oldalát maradéktalanul el tudták fogadni – különösen édesanyám, aki nem mindenbe lát bele, ami a papsághoz tartozik –, de maximálisan támogatnak az utamon. Voltak pillanatok, amelyek megerősítettek a választásomban, és már 8 éve pap vagyok.

– Nem zavarja, hogy mindig a papot látják Önben?

– Az ember mindig lelkipásztor, akkor is, amikor pihen vagy ha a piacon van… Ez véget nem érő feladat, amiben helyt kell állni és büszkeséggel tölt el, hogy viselhetem ezt a „terhet”.

– Meséljen a családjáról.

– A feleségemet, Adriennt, a szeminárium utolsó évében ismertem meg. Mint egy villámcsapás, úgy ért a találkozás. Egyévi udvarlás után megkértem a kezét, majd összeházasodtunk és felszenteltek pappá. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, minden ment a maga útján. A Jóisten a házasságkötésünk első évében megáldott minket a kisfiunkkal, aztán nemsokára következett a kislány. Augusztus végén pedig nagycsaládosokká válunk, megszületik a harmadik gyermekünk is. Péter fiam már második osztályba készül, Veronika lányom pedig nagycsoportos lesz az oviban. Egy apa életében az a legnagyobb büszkeség, hogy gyermekei vannak és egészségesek, szépek, aranyosak. A legnagyobb kincseim a gyermekeim.

– A felesége egyetértett a pályaválasztásával?

– Nálunk, görög katolikusoknál megvan a lehetőség arra, hogy nős emberekként válhatunk pappá. Ez egy igen komoly választásra ösztönöz bennünket, és azt hiszem, ebben nagy szerepe van a Jóistennek. Ahogy a hivatásban meghív minket, hogy papok legyünk, azt hiszem, a családalapításban is jó irányt mutat. Olyan társat rendel mellénk, aki ennek az élethelyzetnek meg tud felelni. Ez a Jóistennek a különös kegyelme, legalábbis én így érzem. Adrienn gyakorlatilag belelátott a papi életbe, hiszen egy parókia mellett nőtt fel Tiszaújhelyen, így tudta mivel jár a szolgálat, tudta, milyen a papcsalád élete.

– Mi a helyzet a barátokkal? Hol húzódik az a határvonal – ha húzódik egyáltalán –, amikor a barát átváltozik pappá?

– Azt hiszem, ezt nekünk is meg kell tanulni. Nem véletlenül mondják azt, hogy a jó pap holtig tanul. Ez vonatkozik nemcsak a tudományokra, de a tapasztalatokra is. Ha civil barátaink vannak, fel kell fedeznünk, mi az a távolság vagy közelség, amiben az ember még barát maradhat, de eközben papságát is megélheti. Voltak ebben jó és rossz tapasztalataim is. Minden egyes kapcsolatból tanul az ember. Úgy gondolom, hogy barátok, segítőtársak és olyan emberek nélkül, akikre támaszkodhatunk, nehéz élni, nehéz közösségben élni. Fontos, hogy az ember élő kapcsolatban legyen azokkal, akikkel barátkozni akar, így azt hiszem, könnyebb az adott környezetben barátokat találni. Ebben is szerencsésnek mondhatom magam, hisz nekem ez sikerült.

Távol került a születési helyétől. Megviselte a környezetváltás?

– A feleségem tiszaújhelyi, én beregszászi vagyok. Mindeketten távol kerültünk az addigi életünktől, de közösen ki tudtuk alakítani az ideális légkört. Itt kezdtük meg házastársi életünket is. Az ittlétünk alatt megtapasztaltam, hogy az Ungvári járásban az embereknek nagyobb az igénye a komolyabb beszélgetésekre, igyekeznek mélyebben belemerülni a dolgokba. Emiatt talán kicsit tartózkodóbbak bizonyos kérdésekben, de ettől függetlenül mégis nagyon tudnak szeretni. Át kellett törnöm a falakat és mint kiderült, minden ember szívéhez más út vezet.

– Nem kívánta más helyre a kiküldetését?

– Nem, soha. Úgy érzem, hogy a Jóisten engem valamiért ide rendelt, ide szánt. Lélekszámát tekintve ez a legkisebb görög katolikus parókia, ugyanakkor több község is tartozik hozzá. Mégis ha azt kérdezik tőlem, hol vagyok otthon, akkor a válaszom az, hogy nekem Palágykomoróc az otthonom.

– Mik a magánjellegű céljai?

– Az is a papsághoz kapcsolódik, ugyanis már régóta foglalkozom kánonjoggal. Egyházjogot tanulok Budapesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Ha a Jóistentől kérhetnék, akkor egy kis időt szeretnék kérni posztgraduális képzésem befejezéséhez.

– A folytonos szolgálat mellett mennyi szabadideje van?

– Nekünk, papoknak a karácsony és a húsvét időszaka a legmozgalmasabb. Míg mások ünnepelnek, mi addig dolgozunk. Előnye a munkánknak, hogy mivel huszonnégy órában végezzük, így magunk osztjuk be, mikor szánunk egy kis időt a pihenésre a kötelező jellegű dolgok elvégzése mellett. Ha időm engedi, legszívesebben politikával foglalkozom.

– Ön szerint összefér a politizálás a papi hivatással?

– Nagyon szeretek képben lenni, és emiatt sok politikai tartalmú újságot olvasok, valamint hasonló témájú műsorokat nézek. Mivel a pap is ember és közösségben él, amihez hozzátartozik a politika is, így neki is kell, hogy legyen véleménye a témáról. Ettől függetlenül persze semlegesnek kell maradni a hivatásában, de politikai állásfoglalása kell hogy legyen.

Csuha Ivett

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó