Egy nap, mely pihenésről szólt

Ha nyár, akkor falunap, s ha falunap, olyankor a jókedvé, a vigasságé a főszerep. A gátiak és a környékbeliek már várják ezt a napot. A vendégeket Lokita István polgármester mutatta be, akik között ott volt Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese, Bíró Tibor járási képviselő, és a magyarországi testvértelepülések képviselői.

– Boldogságunk kulcsa a saját kezünkben van, gondolatainkban és tetteinkben gyökeredzik. Úgy érzem, településünkön mindenki hozzá is teszi a magáét ehhez, s nem csekély mértékben – mondta a polgármester, majd megköszönte a támogatóknak a segítséget, hogy idén is megrendezhették a falu napját.

Felhívta a lakosok figyelmét a július 21-i parlamenti választásokra, kihangsúlyozta, ez ismételt alkalom lehet arra, hogy bebizonyítsák, összetartoznak.

– Magyarország Kormánya tíz évvel ezelőtt úgy döntött, hogy Kárpátalján hosszú távú programokat indít, melyek elősegítik a komfortosabb ittlétet. A támogató programok nem csak a magyar ajkúakra vonatkoztak, hanem minden Kárpátalján élőre – hangsúlyozta Kulcsár Ferenc, a beregszászi külképviselet konzulja. Hozzátette, abban bíznak, hogy olyan képviselők kerülnek az ukrán parlamentbe, akik valóban előtérbe fogják helyezni Kárpátalja érdekeit.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke szintén kedves szavakkal köszöntötte a jelenlévőket, a jobb jövő reményében kívánt mindenki számára jó szórakozást, kellemes időtöltést.

Gulácsy Géza megyei képviselő megjegyezte, ugyan a mai nap a pihenésről, az ünneplésről szól, de ha holnap és azután is pihenni, szórakozni és ünnepelni szeretnénk, azért tenni kell, erőfeszítésekre van szükség. A mostani helyzetben a magyarság megmutathatja azt, hogy van, létezik és számolni kell vele.

Tóth Miklós megyei képviselő, parlamenti képviselőjelölt örömmel konstatálta, hogy sok gyermeket lát a téren, ami azt jelenti, hogy sokan vannak, akikért tennünk kell.

– Nekünk, kárpátaljai magyaroknak egy különösen drága, felbecsülhetetlen nemzeti örökség jutott. Olyan örökség, ami a mienk, amit nem vehet el tőlünk senki, s ez nem más, mint édes anyanyelvünk. Ameddig mi össze tudunk fogni, ki tudunk tartani erkölcsi, nemzeti örökségünk mellett, addig nekünk, magyaroknak itt, a Kárpátok alatt, a Bereg-vidéken Isten által kijelölt helyünk van – fogalmazott a képviselőjelölt.

A színpadot ezt követően a fellépők vették birtokukba. Az óvodások és az iskolások műsora után a helyi hagyományőrzők lakodalmassal szórakoztatták a megjelenteket. Az ovis kislányok számára szépségversenyt szerveztek, a sportrajongók pedig futballmérkőzéseken vehettek részt.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó