Túl a hetedik X-en

Ember Balázs 34 éve polgármester az ungvári járási Kisdobronyban. Minden bizonnyal sajátos rekord, hogy a fél életét ebben a pozícióban töltötte, hiszen a napokban ünnepelte 70. születésnapját.

– Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára?

– Egyszerű munkás-, vasutascsaládban születtem Bátyúban. Hárman vagyunk testvérek. A bátyám egy évvel idősebb, az öcsém három évvel fiatalabb. A gyermekkorom olyan volt, mint az akkori többi gyereké. Édesanyám a kolhozban dolgozott, édesapám a vasúton. Nem voltunk túl gazdagok, de szegények sem, mivel abban az időben a vasutasokat megbecsülték.

Stabil, az átlagnál magasabb fizetésük volt.

– Hol végezte a tanulmányait?

– A Bátyúi Középiskolában érettségiztem 1966-ban. Ezt követően felvételiztem az Ungvári Állami Egyetemre, amelyet 1972-ben fejeztem be, matematika szakon, s még abban az évben elkezdtem dolgozni a Nagydobronyi Középiskolában. Itt 1979-ig matematikatanár, majd helyettes igazgató voltam, később pedig a kisdobronyi iskolában egy évig igazgató. 1981–1985-ben a Nagydobronyi Középiskola igazgatójaként tevékenykedtem. 1985 decemberében hosszas agitálás után vállaltam el a Kisdobronyi Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöki pozícióját. Akkor ez volt a felmentett, fizetett állás, mivel a tanácselnöki tisztség csak tiszteletbeli munkakör volt. Ukrajna függetlenné válása után, az új önkormányzati törvény értelmében a polgármesterek vették át a települések irányítását. Azóta zsinórban itt vagyok, immár 34. éve.

– Milyenek voltak a diákévei?

– Ha az iskolai éveket nézzük, azt kell mondanom, hogy tanulni kellett. Erre a szüleink is nagyon odafigyeltek. Mindhárman egyetemi diplomát szereztünk, de belekóstoltunk a fizikai munkába is. Anyu a dohányban dolgozott én is a kolhozban kezdtem. Aratás idején virradatkor mi már a mezőn voltunk. Akkor még kézzel takarították be a gabonát. A vasutasok évente kaptak két hektár búzát, amit nekik kellett learatni. Akkor más is a gyerek feladata volt. Segíteni kellett a gazdaságban, például az udvarseprés minden hétvégén a mi munkánk volt, akárcsak a dudvaszedés jószágoknak. Ez munkarend alakult ki, nem is nagyon gondolkoztunk, hogy elvégezzük-e vagy sem.

Ha valahova el szerettünk volna menni, akkor először el kellett végezni a faladatunkat.

Nem panaszként mondom, de akkor nehezebb volt a gyerekkor, mint manapság.

– Hogy telt az egyetemi időszak?

– 1966-ban felvételiztem először. Akkor tértek át a tízosztályos rendszerre, így egyszerre ballagtunk a bátyámmal. Nekem abban az évben nem sikerült a fizika vizsga. Matematika szakra, egy helyre 12 jelentkező volt. Ezenkívül minden vizsgát oroszul kellett letenni, és mivel magyar iskolát végeztem, ez is nehézséget okozott. A következő évben újra próbálkoztam. 1967-ben volt a szocialista forradalom ötvenedik évfordulója. Ennek apropóján megengedték, hogy magyarul vizsgázzunk.

– Érdekes…

– Az első feladat az volt, hogy meg kellett tanulni ukránul.

Ezért az első évfolyamon különórára jártam. Ez az alapok megismerésére is jó volt, de az is segítette a nyelvtanulást, hogy a tárgyak egy részét oroszul, másikat ukránul adták elő. Mi, magyar diákok – emlékszem – egy kupacba tömörültünk és megosztottuk egymással a jegyzeteinket. Aki egy kicsit többet értett, segítette a többieket. Az első vizsgám párttörténelem volt és úgy voltam vele, hogy ha ezt leteszem, akkor mindent.

A harmadik évfolyamra úgy feltornáztam magam, hogy kitűnő lettem.

– Hogyan kapcsolódtak ki?

– Közel sem annyi, mint napjainkban. A hétvégéket itthon töltöttem. Az első számú szórakozási lehetőség a mozi volt, de már akkor is fogadtak vendégfellépőket Magyarországról. A koncerteket többnyire a filharmóniában rendezték, ahová szintén eljártunk. Moziba többször eljutottunk, mert közel volt a diákszállóhoz.

– Szeretett iskolában dolgozni?

– Nagy tervekkel indultam neki a tanári pályának. Kezdő pedagógusként az alsó osztályokban kaptam órát. Fiatalos közösségbe csöppentem bele. Nagyon sok volt a 28 év alatti kolléga, például velem egy időben még hatan kerültek az iskolába, majd a következő évben még két fiatal matematikus jött. Amikor felépült a Nagydobronyi Középiskola, áttértünk a kabinetrendszerre. A matematika szaktanterem az akkor létező minden technikával fel volt szerelve, ami segítette a tanár munkáját. Akkor már a járási matematikusok módszertani vezetőjének helyettese voltam. Pozitív emlékeim vannak ezekről az évekről is.

Most utólag összeszámolva a 13 tanév alatt 6-7 olyan végzős került ki a kezem alól, aki a matematika szakot választotta.

– Gondolom, ez külön öröm az ön számára.

– Igen, de egyébként is szerettem tanítani. Nem vágytam erre a pozícióra, amiben most vagyok, de a sors úgy hozta, hogy ott kellett hagynom az oktatást. Talán kicsit önfejű voltam, és a sikerek is el szokták kicsit vinni az embert. Utólag csak azt tudom mondani, hogy sajnáltam a kialakult helyzetet. Élveztem a tanítást, mivel számomra többet jelentett egyszerű munkánál.

– Akkoriban milyenek volt a gyerekek?

– Nagyobb szigor volt az iskolákban. A gyerekek sem merték elengedni magukat annyira.

– Mint igazgató, milyen tapasztalatokat szerzett, amit fel tudott használni kezdő polgármesterként?

– Először is megtanultam, hogyan kell emberekkel dolgozni. Az iskolában körülbelül száz fős kollektíva tagja voltam. Meg kellett értenem, hogy nekem is olyan diplomám van, mint a többieknek, ezért semmivel sem vagyok több náluk.

Meg kellett tanulnom, hogy mindenkihez pozitívan álljak hozzá.

Ebből sokat merítettem, amikor Kisdobronyba kerültem. Hiszen aki eljön a községházára valamilyen problémával, a saját baját tekinti a legnagyobbnak még akkor is, ha másnak sokkal komolyabb gondjai vannak. Ezeket a helyzeteket tudni kell kezelni.

– Nehéz a polgármesteri teendők ellátása?

– A polgármester egyedül senki. Ahhoz, hogy sikeresen dolgozzon, kell egy jól működő kollektíva. Nekem ilyen szempontból nagy szerencsém van, mivel összeforrott csapat vesz körül. A jegyző például már 35 éve dolgozik itt. Mindenki a helyén van és a legjobb tudása szerint végzi a munkáját. Persze számomra is elvégzendő feladatok, de hát csinálni kell. Azt mondanám, hogy egy jó polgármester egyben jó menedzser is. Mióta itt dolgozom – ami nem mostanában történt–, soha nem kellett elhalasztanunk képviselői ülést.

– Feleség, gyerekek, unokák?

– Ezt a feladatot lehetetlen ellátni biztos családi háttér nélkül. A feleségemtől mindig megkaptam és most is megkapom azt a támogatást, amire szükségem van. Már 42 éve vagyunk házasok. Ő szintén pedagógus volt, most nyugdíjas. Van két nagy lányunk és két unokánk. Nyugodtan mondhatom boldog családi életet élünk.

– Gondolkozott-e valaha azon, mi a titka annak, hogy ilyen hosszú ideje újraválasztják?

– Azt hiszem, erről a községet kellene megkérdezni, de amit az előbb is említettem, fontos a hozzáállás. Az emberek látják és értékelik, ha odafigyelnek rájuk. Sokat fejlődött a település is az évek alatt. Amikor ide kerültem, a községi tanácsnak a falu fejlesztésébe nem volt nagy beleszólása. Furcsa, de igaz. Akkor a lehetőségekkel és a befolyással is a kolhoz rendelkezett. A helyzet a függetlenség kikiáltása után változott meg.

– A rendszerváltás óta milyen fejlesztések történtek Kisdobronyban?

– A kilencvenes évek elején az Ungvári járásban az elsők között kezdtük el a gázvezeték-rendszer kiépítését. Ez hatalmas feladat volt.

Azért, hogy jobban haladjon a munka, tízfős brigáddal Dnyipropetrovszkba, a gázcsőgyárba mentünk dolgozni három hónapra.

A munkadíjként négyszáz tonna csövet adtak. A családok is hozzájárultak a munkálatokhoz. Először nem nagyon hittek benne, de amikor látták a sikereket, akkor elkezdtek utcánként szerveződni. Dimicsőbe ezt csak a kétezres évek elején sikerült megvalósítani. Aztán a telefonvonalak kiépítése történt, illetve telefonközpontot hoztunk létre a községházán. 1998-ban nyitotta meg kapuit a gyermekművészeti iskola, ami a mai napig működik. 2006 – 2009 között épült fel az új középiskola. 2010 után teljes körű felújítás történt az óvodában. Dimicsőben be akarták zárni az elemi iskolát, ezért 2013-ban nyitottunk egy oktatási-nevelési komplexumot, amely óvodaként és iskolaként is funkcionál. A községházán is folyamatosan megújul valami, és nemrég befejeződött a rendelő felújítása is. Eközben mindig vannak olyan munkálatok, amik időközben jönnek elő. Ide tartozik például az útjavítás. Másfél kilométeres szakaszon a mellékutak nincsenek aszfalttal borítva. Ezenkívül ott vannak azok az utak, amelyek nem a mi hatáskörünkbe tartoznak, például a Kisdobrony–Tiszaágtelek szakasz. Hiába van meg rá a költségvetésünk, nincs meg hozzá a kellő anyagi forrás.

Tavaly kaptunk rá másfél millió hrivnyát és azelőtt is, viszont a javítás hat és fél millió hrivnyába kerülne.

Idén a legrosszabb szakaszokat próbáltuk járhatóvá tenni, de a négy kijavított szakasz együttesen mindössze 150 méter. Terveink vannak, nem ülünk ölbe tett kézzel. A régi iskolát szeretnénk átalakítani, amelyre meg is van a tervdokumentáció, és ha minden igaz, jövőre bekerül a településfejlesztési programba.

– Milyen kitüntetésben, elismerésben részesült eddig?

– Több oklevelem is van a járási tanács, a járási közigazgatás, megyei tanács, megyei közigazgatás, a Legfelső Tanács részéről.

2011-ben a függetlenség kikiáltásának huszadik évfordulójára kaptam elnöki kitüntetést.

A magyar polgármesterek világtalálkozóján 2014-ben Polgármesteri Ezüstlánc-díjban részesültem, amely a Magyar Önkormányzatok Szövetsége legrangosabb kitüntetése. Azoknak a polgármestereknek az elismerésére, akik kimagasló tevékenységükkel nagyban hozzájárulnak a magyar önkormányzatiság fejlesztéséhez, és életpályájukat az önkormányzatok ügyének szentelték.

– Hogyan fogadta a kitüntetést? Számított rá?

– Minden ilyen gödöllői találkozóra kaptam meghívást. Korábban már megtudtam, hogy díjazott leszek, mivel a bemutatkozó kisfilmet itt készítettük el. Őszintén szólva nagyon jól esett ez az elismerés.

– Melyek a település legégetőbb problémái?

– A legnagyobb, ami, nem csak Kisdobronyban figyelhető meg, az az út. Erre egyébként ország szerte panaszkodnak. Meg kell oldanunk a régi iskola átalakítását, közben a dimicsői klubban is problémák merültek fel. A másik nagy gond a munkanélküliség. A fiataloknak nem igazán van lehetőségük itthon elhelyezkedni, sokan ezért is mennek külföldre.

– Nemsokára újra önkormányzati választásokra kerül sor. Tervezi a folytatást?

– Nem. Már eljött az a kor, amikor az embernek tudni kell nemet mondani. Nem tudjuk, még milyenek lesznek a következő önkormányzati választások. Törvény szerint addig létre kell hozni az összevont körzeteket, véghez kell vinni a decentralizációt. Egy ilyen térség vezetésére erősebb, fiatalabb ember kell.

Polgármesterként nem szeretnék jelen lenni az alakulóban lévő kistérség munkájában.

A jelek szerint Nagydobrony központtal jön létre az összevont önkormányzat Nagydobrony, Kisdobrony, Tiszaágtelek, Dimicső és Csongor egyesülésével.

– Ön szerint milyen egy jó polgármester?

– Elsősorban fontos, hogy legyenek tervei. Tudni kell, melyik az a rövidtávú terv, amit meg lehet és meg kell csinálni. Mindehhez egyetértésre van szükség. Az embereknek meg kell érteni minket, nekünk pedig őket.

– Milyen tanácsot adna az utódjának?

– Az élet nagy rendező, a „rendezői” utasítások betartásához sok kitartásra van szükség.

– Vannak kritikusai?

– Igen és a múltban is voltak. Olyan is akad, aki alattomosan tette ezt. Legtöbb esetben úgy reagáltam, mintha semmi nem történt volna.

– Van mottója?

– Úgy éljünk, mintha száz évig élnénk, ne csak a holnapnak, ne csak a mának.

Bara Tünde

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó