New Orleans-i hangulat a kárpátaljai zsidófesztivál első napján

Mint már korábban beharangoztuk, augusztus 1-4. között immár harmadik alkalommal szervezik meg Beregszászban a zsidó napokat. Zsidók és nem zsidók együtt emlékezhetnek a gazdag vallási és művészeti értékeket megteremtő kárpátaljai kultúrákra, közösen felidézik a múlt emlékét, a helyi kisebbségek történelmét és sokszínű hagyományát.

Az ünnepélyes megnyitóra csütörtök este került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Átriumában, ahol az 1984-ben alapított debreceni Dixieland Jazz Band lépett fel. Az együttes 1985 óta a Debreceni Jazz Napok állandó résztvevője, a megalakulásától fogva számos hazai és külföldi meghívásnak tesz eleget. Európa csaknem összes országában játszottak már, és kétszer a jazz őshazájában, az Egyesült Államokban, ezen belül New Orleans-ban is nagy sikert arattak. Az estet is egy igazi New Orleans-i számmal nyitották.

– A Kárpátaljai Zsidó Napok szimbolikus jelentőségű kulturális, hagyományőrző, s egyben hagyományátadó program – kezdte ünnepi köszöntőjét Szilágyi Mátyás.

– A gazdag programsorozattal a nemzetek, nemzetiségek közötti kárpátaljai megértés, tolerancia, jó együttműködés és békés együttélés értékeit szeretnénk kiemelni és méltatni. Egyúttal szeretnénk azt is láttatni, hogy tanultunk a múlt számos hibájából, s a múltban a zsidó közösség ellen elkövetett szörnyű bűncselekedet, a holokauszt áldozatai előtt a mai nemzedékünk fejet hajt, megszívleli a felmérhetetlen áldozat súlyos üzenetét – hangsúlyozta a beregszászi külképviselet főkonzulja.

Dr. Orosz Ildikó, a főiskola rektora házigazdaként köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, öröm számukra, hogy immár harmadik alkalommal adhatnak helyt ennek a neves rendezvénynek. Kihangsúlyozta, Kárpátalja a palettáján sokrétű a szín a kultúrák, a vallások tekintetében. De sajnos a 20. században ezek a színek kifakultak, mondhatnánk, eltűntek.

– Manapság már csak néhányan foglalkoznak a zsidó kultúrával, amit a levéltáron keresztül próbálnak meg fenntartani. Ezért azt gondolom, hogy a mi felelősségünk a régi színes kultúra egy részét visszahelyezni az említett palettára – jegyezte meg.

Pénteken folytatódtak a jobbnál jobb programok, a délutáni órákban a beregszászi zsinagógában a 20. század legszebb magyar-zsidó slágereivel Nógrádi Gergely főkántor és Teszter Nelli zongoraművész koncertjére került sor. Szombaton a főiskola átriumában délután három órától Kárpátaljai kalandok címmel finom ízekkel és dallamokkal fűszerezve beszélgethetnek Dési János újságíróval. Este hét órától pedig szintén a zsinagóga falai között Banda Pál – Bach szvitek – gordonkaművész tart szólóestet.

A program vasárnap ugyancsak a zsinagógában folytatódik, Zsenik a zsiniben, Müller Péter Sziámi és Jávori Ferenc Fegya különleges programjával. Este nyolckor pedig mindenki nagy örömére A Király 50 árnyalata címmel Király Viktor lép fel a beregszászi szabadtéri színpadon.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó