Helyt kell adni a szórakozásnak is

Az évek nem rontottak a kedélyén, még mindig határozott, nagyon józanul ítéli meg maga körül a világot. Nem panaszkodik az életre, teszi a dolgát.
Kocsis Rozália, és párja idén november másodikán ünnepli 51-dik házassági évfordulóját. Rozália, Kocsis Lajossal egy bálban ismerkedett meg Técsőn, bár ő a szomszédos Viskről származik. A két település fiatalsága gyakran szórakozott együtt különböző mulatságokon.

– Fiatal korunkban sokszor kirándultunk Viskre, gondoltunk egyet, felültünk a biciklire és még a Várhegyig is elmentünk, pedig Viskig az út 15 kilométer, s a hegyig is meg kellett tenni hetet, aztán még haza is kellett hajtani. Amikor beszélek erről a gyerekeimnek, mindig csodálkoznak – meséli Rózi néni. Tavaly elmaradt az ünneplés, nem sikerült olyan időpontot találni, hogy mindenkinek megfeleljen. Talán az idén összejön.

– Mostanában nehezebben lát neki egy nagyobb családi esemény lebonyolításának, az évek éreztetik a súlyukat.

Szeret főzni, hiszen jóformán egész életében azzal foglalkozott.

Előbb a házuktól nem messze lévő óvodában dolgozott szakácsnőként, majd amikor megnyílt a Técsői Református Líceum, oda hívták dolgozni, legalább egy hétre, amíg nem találnak valakit, aztán az egy hétből hét év lett.

– Nem bántam meg, remek volt a kollektíva, de az idő ellenünk dolgozik, már nehéz volt hajnal 4-től este 8-ig talpon lenni, még ha hetente váltottuk is egymást. Meg aztán otthon is van elég dolog, a férjem gazdálkodó családból származik, korábban szobafestőként dolgozott, de mindig szerette a lovakat, a földet. Most is van három lovunk, hét kecskénk, a mezőn málét, krumplit termelünk, persze sokat segítenek a gyerekek.

Rózi néniéknek két fiuk és négy unokájuk van, három fiú és egy kislány. A legidősebb Karcsi,19 éves, Gödöllőn tanul, Lali 17 éves, ő idén érettségizik, Szabolcs 16 éves, líceumos, és Szilvike, a legfiatalabb, hatodik osztályba megy. Karcsi fiuk édesapjához hasonlóan gazdálkodással foglalkozik, a másik fiúk, Visken lakik, neki, sajnos, 27 éves munkaviszonyt megszakítva külföldön kellett munkát keresnie. Sok szeretettel beszél a menyeiről is.

Az élet nem csak munkából áll, helyt kell keresni a szórakozásnak, társadalmi életnek is, ezt pedig az Arany Ősz Művelődési Egylet biztosítja,

melynek már vagy húsz éve a tagja. Sok helyen jártak, felléptek a környező országokban, s bár még mindig szeret énekelni, azon gondolkodik, hogy lassan abbahagyja. 75 éves, a fájós lába miatt csak segítséggel tud felmenni a pódiumra, s nem szeretne másokat terhelni.

Az újságolvasást is a szórakozásai közé sorolja. Ez már szinte hagyománynak számít náluk, még az édesapja kezdte járatni a Kárpáti Igaz Szót, s azóta is mindig kiíratják, az előfizetési szelvényt mindig beküldi, és már két alkalommal is nyert a sorsoláson.

Bökényi Magdolna

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó