Ötvös Sándor: „… van, amikor megfelelő időben kell hátralépni”

Barátságos, céltudatos, tudja, mit akar. Bár szereti és becsüli a munkáját, a legelső helyre mégis a családja, gyermekei kerülnek. Ha akad egy kis szabad ideje, azt feltétlen velük tölti. Szülőföldjéből mindmáig nem szakadt el, most már évek óta Magyarországról segíti honfitársait. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ötvös Sándor, a Miniszteri Biztosság főtanácsadója.

– Visken született, de már egészen fiatal korában messze fújta a szél a szülőfalujától…

– Így van, már az általános iskolás éveimet a Pécsi Református Gimnáziumban töltöttem, aztán itthon is leérettségiztem, a tanulmányaimat utána a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának geográfus szakán folytattam, majd hozzárendeltem a turizmus szakirányt, és még egy pedagógusképzést is elvégeztem.

– Ezt követően visszajött, vagy Magyarországon folytatta az életet?

– Ez nagyon jó kérdés. Egyrészt onnan kezdeném, hogy egyáltalán elmentem-e, másrészt, hogy visszajöttem-e? Az idén szeptemberben lesz húsz éve, hogy Magyarországon lakom. Az első három évben hathetente engedték meg, hogy hazajöjjek hosszú hétvégékre, s minden egyes alkalommal azzal a gondolattal jöttem haza, hogy én bizony nem megyek vissza. Ez a felfogás szinte mostanáig végigkíséri az életemet, de a gondviselésnek köszönhetően mindmáig úgy alakult a tevékenységem, hogy a szűkebb hazám irányában tudok dolgozni, feladatokat vállalni. Tehát fizikailag nem vagyok itthon, viszont lelkileg igen, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben sosem költöztem el, és ezt sokszor nehéz is összeegyeztetni, hogy az embernek a lelke egy másik dimenzióra vágyik, mint ahol a fizikai léte van. De a jó Isten egy olyan családot adott mellém, akikkel ezt könnyebben átvészelem. Ha Viskre vagy Tiszapéterfalvára jövünk, akkor a gyerekeim is ide jönnek haza, és ez nagyon jó dolog.

– Bátran mondhatjuk, hogy hamar önállóságra nevelődött, hiszen egy gimnazista még szó szerint gyerek…

– Igen, valóban hamar kirepültem a családi fészekből, az ügyintézések már tizenévesen kőkeményen elkaptak, nem voltak mellettem a szüleim, akik segítettek volna. De ezt most már nagy szerencsének tartom, főképpen a munkámban, ugyanis a bevándorlási hivatal minden lépcsőfokát végigjártam.

– Tizenévesként, amikor elkerült Magyarországra, gondolta volna, hogy egyszer egy miniszteri hivatalból segítheti a honfitársait?

– Persze hogy nem, de szerintem nincsenek véletlenek. Vegyük csak példának a turizmust. Mostanában előadásokat szoktam ebben a témában tartani, s kihangsúlyozom, hogy a turizmus életpálya kiszámíthatósága itt áll előttük, hiszen ennek az életpályának én magam vagyok a terméke. Kilencéves lehettem, amikor édesapám azt mondta, hogy na, fiam, innentől kezdve te vezeted tovább a csoportot. Ebben nőttem fel, ezért igyekszem lehetőségeimhez mérten most már Magyarországról segíteni az itteni turistafogadókat, a turizmus fejlesztését. Ha csak egy programmal vagy fesztivállal, de én azt mondom, minden fűszálba kapaszkodni kell, s ezért mindig kitűzöm a következő célt, s ha csak minimálisan is, de úgy látom, hogy fejlődünk.

– Mindarra, amiket eddig felsorolt, csak egy erős, határozott ember képes. Ön az?

– Van, amikor igen, de az élet megtanított arra is, hogy van, amikor megfelelő időben kell hátralépni. Talán ezt sikerült elsajátítani, de még fiatal vagyok, s szerintem jó sok dolog van, amit nem árt megtanulnom.

– Mi sem bizonyítja jobban, hogy mindig is kötődött a szülőföldjéhez, mint az, hogy feleséget is innen választott.

– Valóban így van, Eszterrel 2013. július 20-án házasodtunk össze, tehát nemrégen volt a hatodik házassági évfordulónk. Azt nem tudom, hogy mikor figyeltünk fel egymásra, de tény, hogy kisgyermek korunk óta ismerjük egymást olyannyira, hogy édesapám és apósom osztálytársak voltak, mindketten pedagógusként is egy csapatban tevékenykedtek. Később pedig ugyanez a csapat volt az, mely Kárpátalja szellemi életének az alapjait megteremtették. Így Eszter és én is szerencsések vagyunk, mert ugyanazokat az alapokat kaptuk, és ugyanaz a szellemi örökség maradt meg mindkettőnkben, ezért nekünk a közös pontot nem volt nehéz megtalálni.

– Azóta két gyerkőccel bővült a család. Hány évesek a lányok?

– Eszter Zsófia 2014 novemberében született, Anna Borbála májusban volt egyéves. Nagyon szeretek velük foglalkozni, teljes mértékben kiveszem a részem a nevelésükből. Ha fontossági sorrendet kellene felállítanom, ők állnának a legelső helyen. Bár szeretem a munkámat, de a gyermekeim kárára sosem dolgoznék úgy, mint egy munkamániás. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne végezném el a rám bízott feladatokat, de ha arról van szó, hogy Eszternek épp fellépése van (lánykori nevén Pál Eszter, Pál István Szalonna zenekarában énekel), gondolkodás nélkül velük maradok. Én magam sem gondoltam volna, hogy majd ennyire fontosak lesznek számomra a gyermekeim. A munkából igyekszem időben hazaérni, kis pihenő után felpattanunk a bicajra és megyünk biciklizni a Margitszigetre. Most már két gyerekülést is sikerült felszerelnem, így a kisebbet is vihetem. Ez a látvány a budapesti életben hasonlóan egyedi, mint egy vagány sportkocsi.

– Az otthoni teendőkbe, gondolok itt a sütés-főzésre is, besegít?

– Teljesen jóban vagyok a konyhával. Nagy szakács ugyan nem vagyok, de a tizenkét évnyi kollégiumnak sok mindent köszönhetek. Szerencsére az anyósom sokszor átjön, és süt-főz, segít Eszternek. Én inkább a takarításban, mosogatásban segítek többet.

– Marad idő tartani a kapcsolatot a barátokkal?

– Nem igazán. Ha van egy kis szabad időnk, akkor tudatosan szervezünk egy vacsorát nálunk, ahová elhívjuk a barátainkat, vagy mi teljesítünk egy meghívást. És mindez sajnos csak naptári egyeztetéssel megy, de olyankor sok mindent igyekszünk bepótolni, és a beszélgetések olykor az éjszakába nyúlóak.

– Van hobbija?

– Van, de nincs rá időm. Nagyon szeretek néptáncolni. Egy ideig jutott időm erre, ezért nagyon szeretném, ha ismét hódolhatnék a hobbimnak.

– Hogy áll a pontossággal?

– Nem a fő erényem. A körülöttem lévő csapatot viszont igyekszem úgy összeválogatni, hogy ami belőlem hiányzik, azt ők tudják pótolni.

– Megbízik az emberekben?

– Mielőtt Grezsa István miniszteri biztos mellé kerültem volna, sok helyen (Földművelésügyi Minisztérium, Kulturális Államtitkárság) dolgoztam, és naivságom révén eléggé megbíztam az emberekben, ami miatt értek is csalódások. Most már sokkal óvatosabb vagyok, az viszont nagyon jól esett, hogy Grezsa István előzetes ismeretség nélkül, tökéletesen megbízva bennem, felajánlotta nekem a jelenlegi posztot.

– Szokott halogatni?

– Igen, de csak mértékletesen. A túlzott halogatás már nem fér bele a mindennapjaimba, eddig még mindig időre elvégeztem a rám bízott feladatokat.

– Szeret vásárolni?

– Nem, s ez a házasságunk elején még konfliktusforrás is volt. Csak és kizárólag célirányosan vásárolok. Minden energiámat le tudja szívni a bóklászás, nézelődés, ezért ha csak egy mód van rá, ezt kihagyom az életemből, inkább addig is a lányokra vigyázom.

– Bőven tart még a nyár, gondolom önnek is jár szabadság. Hogy telik majd?

– Ez is úgy szokott történni, hogy 2018 nyarán beírjuk, hol pihenünk egy év múlva. Tavaly egy horvátországi kisfaluban való lazítást írtunk be augusztus végére.

Hegedűs Csilla

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó