Sokoldalú cserkészlány

Reiplik Dóra igazi belevaló őrsvezető. Tizenegy kisfiú „parancsnoka”, az idén két cserkésztáborban is volt, ősztől pedig Budapesten kezdi meg a tanulmányait. A fiatal lány nagyon sokoldalú, a programozástól kezdve a táncon át a festészetig több mindent kipróbált, most gyógypedagógiát fog tanulni.

– Minek a hatására kezdtél el cserkészkedni?

– Szandi, a barátnőm mesélt mindig a cserkészetről – kezdi beszélgetésünket a tizenhét éves beregszászi lány. – Bogarat ültetett a fülembe azzal, hogy mennyi érdekes dolgot tanul, olyat hall, amit máshol nem, olyan tapasztalatokat szerez, ami pótolhatatlan. Azt nem tudom, hogy a bátyám, Márk, honnan hallott erről, de ő is belekezdett, én pedig fél évre rá követtem őt. Úgy kilencéves korom óta cserkészkedem. Az első táborunkba együtt mentünk 2011-ben. Nagyon megfogott a dolog, emlékszem, egyszer épp betegen ültem otthon, elkértem a barátnőm cserkészfüzetét, és egy nagyon szép tollal elkezdtem átírni a jegyzetet, hogy a következő őrsi összejövetelre már úgy menjek, hogy tudok valamit.

Ez volt az első „találkozásom” a cserkészettel.

– Mi tetszett meg benne?

– A változatosság. Tetszik, hogy mindenki önmaga lehet. Ez egy olyan szoros közösség, ami már családnak is mondható, mert a cserkészeten kívül is odafigyelünk egymásra. Olyan barátságok köttetnek, ami egy életre meghatározó. Én 2016-ban elvégeztem a Bugaci Őrsvezetőképzőt, azóta koordinálom a Medve őrsöt, 11 kisfiút. A nagyobbakkal, a Katica őrs tagjaival napi szinten tartom a kapcsolatot, hetente találkozunk, főleg hogy most már többen is Pesten fogunk tanulni.

– Milyen szakra készülsz?

– Az idén ballagtam a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumból. Budapesten fogok gyógypedagógiát tanulni az ELTE-n. A szakmaválasztás onnan jött, hogy szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Szakszerűen akarok segíteni nekik.

Azt sajnálom, hogy az őrsömet itt kell hagynom, de semmiképp sem szakítom meg velük a kapcsolatot.

Idén nyáron előlép egy őrsvezető a csapatunkból, szeptembertől ő fog a srácokkal összeülni, de én is rendszeresen hazajárok majd, és figyelek rájuk. Hosszútávon meglátjuk, mi lesz, de én mindenképp szeretnék hazajönni. Nem tudom máshol elképzelni az életemet, csak Kárpátalján.

– A barátaid hogyan fogadják a cserkészetet?

– Sokszor furcsállják, és az a legrosszabb, hogy nem tudom elmagyarázni nekik, miért is ilyen jó. Olyan dolgokat élek át, amit szavakkal nem lehet átadni, csak megtapasztalni lehet.

– Mivel foglalkozol még szabadidődben?

– Az utolsó évek kemények voltak a suliban, a tanulás miatt sok mindenről le kellett mondanom. Sokáig jártam focira. Fiúcsapatba álltam be, aztán alakult egy lányegyüttes Beregszászban, velük edzettem még másfél évig. Rendszeresen festettem, néha még most is pingálom a szobám falát. Vízfestékkel kezdtem, aztán alkottam egy-két grafikát is, az utóbbi időben pedig már vászonra is festek. Édesapám festő volt, tőle örököltem ezt a szálat. Régen jártam rajzszakkörre is. De sosem gondolkodtam azon, hogy mélyebben beleássam magam ebbe. Ez mindig is csak szabadidős elfoglaltság volt, amikor jött egy érzés. Változó, mit festek, általában azt, amit magam előtt látok. Így született már több tájkép is, néhány csendélet. Hét évig jártam latin-amerikai táncra, mivel apukám koreográfiát is tanított. Sajnos a partnerem abba hagyta, így nekem sem volt lehetőségem folytatni. Versenytáncoltunk, több vetélkedőn megfordultunk, az Uzhgorod Openen is részt vettünk.

Most azon gondolkodom, hogy amíg Pesten tanulok, egy tánc- vagy festőkurzusra is beiratkozom.

Kedvenc tantárgyam volt az angol, de szeretem az infót is. Programozó versenyeken többször lettem dobogós. Félévente jártam megmérettetésekre, nagyon élveztem, de a matek nem ment annyira, ezért is nem ezen az úton indultam el.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó