Rekordérdeklődés a Határtalanul! program iránt

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón ismertették a Határtalanul! program eddigi eredményeit. A budapesti sajtóeseményen ott volt a KISZÓ Online helyszíni tudósítója is.

A 2010–ben útjára indított program lényege, hogy anyaországi iskolások külhoni magyar területekre látogassanak és megismerjék az úti célok történetét, magyar vonatkozású nevezetességeit. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte, ezeken az osztálykirándulásokon lehetőség nyílik többek között arra is, hogy a diákok szorosabb, emberi kapcsolatot alakítsanak ki a saját korosztályaikkal megismerjék szokásaikat, betekintést nyerjenek mindennapjaikba.

Potápi Árpád János államtitkár kiemelte, hogy 2019–ben rekordszámú pályázat érkezett a Határtalanul! programra és a 100 százalékban támogatott kirándulásokon a 2019–2020-as tanévben közel 101 ezer iskolás vesz majd részt.

Tekintettel a rekordszámú jelentkezésre a hetedik osztályosoknak a meghirdetett pályázati keretét a Magyar Kormány 590 millió forinttal kiegészíti, így minden érvényes pályázatot benyújtó hetedikes diákcsoport megvalósíthatja kirándulását. A pályázók munkáját segítették abban, hogy az idei esztendőben először szervezett a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tájékoztató körutat és 30 helyszínen nyújtottak információt a pályázatokkal kapcsolatos lehetőségekről.

2010 óta több mint 300 ezer diák látogatott el a program kereteiben határon túli magyar területekre.

Újságírói kérdésre Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a „kedvelt úti célok” arányosak a külhoni magyar területek nagyságával.

Kárpátalja is a kedvelt úti célok közé sorolható, azonban a kirándulóknak sajnos számolniuk kell azzal, hogy a határátkeléshez szükséges útlevél is és a határátkelőn való várakozás sem könnyíti meg a dolgukat.

Balogh Zsolt

(Budapest – Ungvár)

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó