A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete ismét megszervezte Nyárbúcsúztatóját a már megszokott helyszínen, Kovászón. Az eddigiektől eltérően az idén közös ebédre invitálták a résztvevőket, s csak ezután vette kezdetét a program.
Török Dénes, az Egyesület elnöke üdvözölte a jelenlévőket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Gyebnár István beregszászi konzul, aki szintén köszöntötte a résztvevőket. A református egyház képviseletében jelen volt Csernyiga Gyula tiszteletes, aki az Úr áldását kérte erre a napra és minden nagycsaládosra.
A program Benedek Elek Az égig érő fa c. meséjének előadásával vette kezdetét Gál Natália és Ferenci Attila produkciója igazi élmény volt. Ezt követően mindenki kipróbálhatta magát a népi mesterségekben: volt itt agyagedény-készítés, hímzés, szövés, körmöcskézés, gyöngyfűzés. S nem maradhatott ki az arcfestés és a hajfonás sem. A bátrabbak íjászkodtak, lézerharcoltak. A nagy melegre való tekintettel volt még kézműves fagylalt is az Ilosvay család jóvoltából, a Bordás családtól pedig a gyerekek megtanulhattak kürtőskalácsot sütni.
Ezután következett a Ringató című zenés-játékos előadás, ahol Gróh Ilona, a Ringató alapítója, Gáll Viktória Emese, Szilágyiné Tóth Gabriella és Fekete Krisztián hívta össze a résztvevőket egy interaktív koncertre.
Rendezvényünk zárásaként a Magyarországról érkezett Buborék zenekar szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. A gyerekeket ámulatba ejtette a sok apró és hatalmas buborék. Búcsúzásként természetesen ők is kipróbálhatták a buborékkészítés.
Kajla Brigitta,
a KMNE munkatársa