Széljegyzet: Presztízs vagy igazságtétel

Az ukrán államfő kijelentette: törvényt kell alkotni az ország területén élő nemzeti kisebbségek jogainak védelme érdekében. Aztán konkretizálta: olyan jogszabályt, amely pontosan szabályoz mindent, beleértve a nyelvhasználat jogát is.

A porosenkói ukránosítás törvénybe foglalása után mindez úgy hangzott, mint a szférák zenéje. Aztán a mennyei harmónia szirénénekké változott, mivel Volodimir Zelenszkij hozzátette: az idén tavasszal elfogadott nyelvtörvényhez nem szívesen nyúlna, mert egy ilyen döntés presztízsveszteséget okozna a parlamentnek és neki is.

Ezek után jogosnak érzem a kérdést: hogyan lehetséges olyan jogszabály alkotása, mely garantálja az ukrajnai kisebbségek védelmét úgy, hogy érvényben marad az a törvény, mely azt is megtiltja, hogy otthonunkon kívül megszólaljunk anyanyelvünkön. Arról már nem is beszélve, hogy – ha jól értem az elnöki logikát – hatályban marad a törvény(telenség) is, mely halálra ítéli a nemzetiségi oktatást.

E kettősség feloldásához már kevés egy showman (bármilyen zseniális is), ehhez varázslat szükséges. Vagy, ami e világból való: demokratikus értékrend.
Egyébként a magyarázkodást nehéz összeegyeztetni a Ze csapat meghirdetett politikai szemléletével, azzal a törekvéssel, hogy semmit nem vállal fel, fogad el a levitézlett hatalom gyakorlatából.

Különben is, hogyan okozhatna presztízsveszteséget az új parlamentnek a nyilvánvalóan rossz, az állampolgárok jelentős részét megbélyegző dokumentum érvénytelenítése, amikor a t. házban többséget alkotó frakció soraiban egyetlen olyan képviselő sem kapott helyet, akinek köze lehetett a korábbi törvényhozáshoz.

Ugyanez mondható el az államfőről is, hiszen megválasztása előtt Zelenszkijnek semmilyen kapcsolata nem volt a napi politikával, így aztán annak baklövéseiért sem felelős.

A félmegoldások, az, ha az új parlamenti többség hallgatólagosan elfogadja az elődök nyilvánvalóan nemzetiségellenes döntéseit, elkönyveli mint terhes örökséget, viszont már járhat tekintélyvesztéssel.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó