Eb-selejtező: bosszantó vereség Szlovákia ellen

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Szlovákia csapatától a hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában az elsőről visszaesett a harmadik helyre. A hazai szurkolók “Az Európa-bajnokság előttetek, a fekete sereg mögöttetek” kiírással köszöntötték a magyar válogatottat, egyúttal arany-fekete háttérben úszva kifeszítettek egy hatalmas molinót, amely Mátyás királyt ábrázolta lovon ülve. Az impozáns látvány után kevésbé volt […]

A korrupciómentesség vadkeleti víziója

A „korrupciómentesség” szót már akár a címben is idézőjelbe tehettük volna, mert olyasmit takar, ami nem létezik. Korrupció mindig volt és lesz. Csak sokfelé ennek egyes megnyilvánulási formáit lobbizásnak nevezik, de a dolog lényege ettől nem nagyon változik. Aligha van olyan ország, ahol az ellenzék ne vádolná az épp hatalmon levő garnitúrát korrupcióval. (Némi humorral […]

Fertőző betegségek határok nélkül

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházak és egyetemi oktatókórház főigazgatója a hét elején ünnepélyes keretek között adta át ukrán kollégáinak a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon átnyúló „Fertőző betegségek határok nélkül” elnevezésű együttműködési program keretében megvalósuló projekt tervdokumentációját. Mint Adorján Gusztáv Tamás az eseményen elmondta, ennek keretében nagyrészt európai uniós támogatás segítségével, több mint 1,1 millió euróból fejlesztik a […]

Keserű gyermeksorsok

A hivatalos adatok szerint Ukrajnában évente mintegy hárommillió kiskorú esik áldozatul a családon belüli erőszaknak. Az esetek döntő többségében a lánygyermekeket zaklatják a nevelőapák, illetve a család felnőtt férfitagjai. A kisfiúkkal szembeni brutalitásoknak viszont többnyire asszonyok, nevelőanyák az elkövetői. Vidékünkön is sajnálatosan sok a veszélyeztetett kiskorú. A megyei gyermek- és ifjúságvédelmi főosztály adatai szerint Kárpátalján […]

Az EU nem ismeri el a krími választásokat

Az Európai Unió ukrajnai képviselete bejelentette: a Krím ukrán terület, így az EU nem ismeri el az ott megtartott orosz választásokat. Az Európai Unió, illetve több tagországa, valamint Grúzia törvénytelennek tekinti a Krím és Szevasztopol orosz annektálását. Ennek megfelelően az ott lebonyolított Oroszország által szervezett helyhatósági és más választásokat sem tekinti törvényesnek, mivel azok ukrán […]

DobóFeszt: várvédő, aki összeköt

Magyar néptánccal, népdalcsokorral tették igazán emlékezetessé a Szerednyei Középiskola kis elsősei vasárnap az idén harmadik alkalommal megrendezett DobóFesztet. A kétnapos rendezvény első napján néhány kilométerre innen, Császlócon immár hatodik alkalommal adóztak hagyományőrző rendezvénnyel a szerednyei születésű Dobó István emlékének. Temérdek kézműves-foglalkozás, népzenei fellépők, ízek és szolgáltatások utcája, népi gyermekjátékok, valamint egy vidámpark várta a kicsiket […]

Törődünk embertársainkkal?

Egy friss amerikai felmérés szerint a világban percenként követnek el öngyilkossági kísérletet. Évente százezer befejezett esetet vesznek nyilvántartásba, de emellett minden egyes szomorú eseményre száz befejezetlen suicid jut, amit gyógyszermérgezés, trauma stb. címszó alatt könyvelnek el. Az öngyilkosság megelőzésének világnapja kapcsán kíváncsiak voltunk rá, vajon Kárpátalján mennyire súlyos a helyzet? – kérdezte a KISZó Kacsur […]

Megélénkült az építőipar

Kárpátalján az építőipar fellendülését lehetett tapasztalni az év első felében, áll a megyei statisztikai főosztály legfrissebb tájékoztatójában. A hathavi teljesítmény 241,8 ezer négyzetméternyi lakterület felépítése, ami 23,2 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakának mutatóját. A statisztika szerint a hétvégi telkeken is intenzívebb lett az építkezési kedv. Az első félévben 10 600 négyzetméternyi lakterületet vettek […]

Az alkohol nem orvosság

„Gyakran alacsony a vérnyomásom. Sem a kávé, sem az erős fekete tea nem segít. Egy ismerősöm szerint konyakkal kellene próbálkoznom. Az segíthet?” – kérdezi J. Tamás munkácsi olvasónk. Aki válaszol: Valentina Hljudzo, az Ungvári 2. Számú Poliklinika kardiológusa – Semmi esetre sem. A konyak értágító, ezáltal csak tovább súlyosbítja az állapotát. A hipotóniásoknak eleve óvatosnak […]

Megyei bajnokság: a sereghajtó otthonában botlott a Nagyszőlősi FC  

A listavezető Nagyszőlősi FC nem kis meglepetésre 1–1-es döntetlent játszott az Ilosvai Buzsora vendégeként a megyei labdarúgó-bajnokság élvonalának 16. fordulójában. A mérkőzés elejétől a nagyszőlősiek irányítottak és támadtak, a hazaiak ehhez alakították taktikájukat, lelkesen, szervezetten védekeztek. A vendégek a 21. percben büntetőből szereztek vezetést, így 1–0-ás vendégvezetéssel mentek el szünetre a csaptok. Fordulás után a […]

create by Számítógépes.com