Eb-selejtező: bosszantó vereség Szlovákia ellen

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Szlovákia csapatától a hétfői Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így csoportjában az elsőről visszaesett a harmadik helyre.

A hazai szurkolók “Az Európa-bajnokság előttetek, a fekete sereg mögöttetek” kiírással köszöntötték a magyar válogatottat, egyúttal arany-fekete háttérben úszva kifeszítettek egy hatalmas molinót, amely Mátyás királyt ábrázolta lovon ülve. Az impozáns látvány után kevésbé volt sportszerű, hogy egymás nemzeti himnuszát mindkét fél kifütyülte.

Rangadóhoz méltóan nagy iramban kezdődött a találkozó, az első lehetőségre sem kellett sokat várni, Dzsudzsák nagyszerű passza után azonban Kleinheisler nem találta el jól a labdát, pedig tiszta helyzetből lőhetett. A magyarok egyre nagyobb tempóban futballoztak, sorra futottak a veszélyes akciók, próbálkozott Sallai, Szoboszlai és Szalai is, de Dubravka mindig hárítani tudott. A túloldalon Satka lesgólja jelezte, az ellenfél bármikor képes lehet egy gyors ellenakcióra. A magyarok mezőnyfölénye egyre nagyobb lett és állandósult, a szlovákok pedig olykor már saját térfelükön elveszítették a labdát, ezekből Marco Rossi együttese azonnal lövőhelyzeteket próbált teremteni. A szünet előtti utolsó tíz percre kiszabadult a szorításból a szlovák csapat, amely első komolyabb lehetőségét gólra váltotta, így előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész álomszerűen indult magyar szempontból: Szoboszlai első válogatottbeli góljával egyenlített. Ezt követően nyílt sisakos küzdelem alakult ki, mindkét fél veszélyes támadásokat vezetett, a vendégek gólt is lőttek. A magyarokat ismét feltüzelte, hogy hátrányba kerültek, nagy lendülettel támadtak, Dubravkának többször is védenie kellett, azonban a kinyíló magyar csapatot gyors kontrákkal többször átjátszották a vendégek, így amolyan adok-kapok alakult ki. Gulácsi védéseinek köszönhetően nem nőtt a hátrány, de a végére kissé elfáradt a magyar csapat, amely bár becsülettel próbálkozott a lefújásig, olyan nyomást már nem tudott generálni, mint a 75. percig, így másodjára nem sikerült egyenlítenie.

A lefújás után még Baráth kapott egy piros lapot, így Nagy Ádám mellett, aki második sárgáját kapta a sorozatban, ő sem játszhat októberben Horvátország vendégeként.

“A játékosokat elismerés illeti,

mert legalább olyan jól futballoztunk mint a szlovákok, talán jobban is, mert több lehetőségünk volt, de ellenfelünk nagyobb százalékban használta ki azokat. Pont azt a két mérkőzést vesztettük el, amelyet a leginkább vártunk és amelyet leginkább meg akartunk nyerni” – mondta Marco Rossi, aki megemlítette, nem először éri hátrány csapatát a játékvezető által, példaként az első szlovák gólt említette, amelyet szerinte lesállás előzött meg.

Rossi szerint nincs minden elveszve az Eb-részvételt illetően,

hiába látják ma sötétebben az esélyeket játékosaival együtt. Úgy vélte, bravúros teljesítményre lesz szükség Horvátországban és Walesben is, de Azerbajdzsán is megmutatta, hogy ellene is teljes koncentrációra lesz szükség. Hozzátette, ha van istene a futballnak, akkor vissza kell fizetnie valamit a magyar csapatnak a hátralévő mérkőzéseken.

“Sikerült olyan mérkőzést játszani, amikor senkiben sem maradhatott hiányérzet,

mert ez egy kifejezetten jó és élvezetes meccs volt, amelyet megnyertünk. Sokkal pontosabban és türelmesebben játszottunk, mint három napja Horvátország ellen, de a sikerhez némi szerencse, jó védekezés és Dubravka kapus kiváló teljesítménye is kellett” – értékelt Pavel Hapal, aki szerint csapata motivációjához és hangulatához hozzájárult, hogy a magyarok ellen készültek, mert tudták, hogy felfokozott hangulat lesz.

Forrás:

KISZó/MTI

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó