A diaszpórából az anyaországba

A Rákóczi Szövetség a határokon túl élő magyarok közötti kapocs, az identitás erősítése érdekében rendszeresen szervez találkozókat, táborokat. A diaszpóra-táborukba most először a kijevi magyar gyerekek is ellátogattak.

– Az ukrán fővárosban 2017-ben nyílt meg a Magyar Ház – magyarázza Bence Vivien, Petőfi-ösztöndíjas. – Így bekerültünk a diaszpóra programba is. Viszont csak az idén sikerült először eljutnunk a Rákóczi Szövetség által rendezett diaszpóra-táborba. Kísérőtársammal, Marucinec Mariannával tíz gyermeket vittünk.

A tábor az anyanyelv, a néptánc és a sport köré szerveződött azzal a céllal, hogy a táborozók identitását, nyelv- és kultúraismeretét, valamint kapcsolataikat erősítse, fejlessze. A programban sok más mellett kirándulások, várlátogatások, hagyományőrző foglalkozások és bemutatók, sportprogramok és számos kulturális és szórakoztató elem szerepelt.

Mi az anyanyelvi táborban voltunk a gyerkőcökkel. Még tavasszal jelentkeztünk, és nagyon örültünk, amikor értesítettek, hogy mehetünk. Idén az összegyetemista táborban is képviseltetjük magunkat négy diákkal. A gyerekek szülei kárpátaljai magyar származásúak, és óriási élmény volt számukra, hogy az anyaországban járhatnak, ott, ahonnan az édesanyjuk vagy az édesapjuk felnőtt.

Tíz-tizennégy éves gyerekekről van szó, akik vasárnapi iskolába is járnak hozzám Kijevben. A tábor ideje alatt megerősödött bennük a vágy a gyakoribb találkozások iránt, és kérték, ezentúl szervezzünk otthon Rákóczi-tábor, találkozókat, és majd időnként nosztalgiázzunk, annyira jól érezték magukat. A Magyar Nyelv Múzeumában például a rovásírást is kipróbálták. Az augusztus huszadikai tűzijátékot a parlament lépcsőjéről néztük.

Tizenhat országból érkeztek fiatalok, Ausztráliától Dél-Afrikán át Kanadáig. A magyarság összetartozása mindenkit meghatott, állítják a résztvevők. A Rákóczi-napok keretében rengeteg szórakozásban volt részük, hagyományos magyar ételeket kóstolhattak.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó