Egyre gyakoribb a Zelenszkij–Putyin telefonbeszélgetés

Olvadásként jellemezte az orosz-ukrán kapcsolatok jelenlegi alakulását Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter.

“Amit most tapasztalunk, az egyfajta melegedés, olvadás Ukrajna és Oroszország kapcsolataiban, és Zelenszkij elnök megpróbálja maximálisan kihasználni e lehetőségek ablakát, amely megnyílik, hogy békét hozzon hazánknak” – fogalmazott Prisztajko az Inter ukrán tévének adott interjúban, amelyből a Ria Novosztyi orosz hírügynökség is idézett. Szavai szerint “meg kell keresni a kompromisszumot, hogy milyen módon lehet helyreállítani a békét és az ukrán rendet”.

A Ria Novosztyi emlékeztet arra, hogy Moszkva és Kijev kapcsolatai nehéz időket élnek. Mint írja: “az ukrajnai államcsíny és a Krím visszatérése óta Oroszországhoz” a felek megpróbáltak megállapodni egy sor kérdésben, így a foglyok kölcsönös cseréjében is, de az előző kijevi hatalom idején nem mutatkozott előrehaladás a problémák megoldásában. Amióta azonban Volodimir Zelenszkijt tavasszal megválasztották ukrán elnökké, Vlagyimir Putyin orosz államfő már háromszor beszélt vele telefonon, tárgyaltak a fogolycseréről és a Donec-medencei konfliktus rendezéséről. A fogolycsere utáni harmadik telefonbeszélgetésükkor mindketten úgy foglaltak állást, hogy ennek a folyamatnak nagy jelentősége van a kapcsolatok javulása szempontjából.

Szeptember 7-én történt meg a szóban forgó fogolycsere, mindkét fél 35 foglyot engedett el. A hazatért ukránok között volt a kercsi incidens után Oroszországban őrizetbe vett 24 ukrán tengerész, valamint Oleg Szencov krími ukrán filmrendező, akit 20 évi szabadságvesztésre ítéltek Oroszországban, és több mint öt évig sínylődött orosz börtönben. A Kijev által szabadon engedett foglyok között volt többek között Kirill Visinszkij, a Ria Novosztyi internetes oldalának a főszerkesztője.

Forrás:

MTI/KISZó

Post Author: KISZó