Étkészlet a Nagydobronyi Református Líceumnak

A Magyar Református Szeretetszolgálat ez alkalommal sem érkezett üres kézzel vidékünkre. Nagy értékű adományt juttattak el a Nagydobronyi Református Líceumnak és a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórháznak.

– Nagydobrony reformátusságához köthető egy cigánygyülekezet is. Támogattuk imaházának az újjáépítését és ez a folyamat még mindig tart. Ezenkívül a helyi leányotthont is segítjük. Most a Nagydobronyi Református Líceum étkezdéjének adtunk át tányérokat, poharakat, az étkezéshez szükséges különböző eszközöket, amellyel az itteni konyha működését könnyítjük meg – emelte ki Oláh István, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke.

– Az iskolában ezek az eszközök fogynak, vagy elkopnak, vagy eltörnek. Örülünk, hogy a szeretetszolgálat gondolt ránk. Ukrajnában ilyen minőségű étkészleteket nem igazán lehet kapni, vagy ha igen, akkor borsos áron. Két éve a diáklétszámunk is megnövekedett. Most 170 fölé ugrott a tanulók száma, így szükség is volt az étkészletek pótlására – fejtette ki hozzá Kacsó Géza, a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatója.

– Gyakorlatilag haza járok a líceumba. 1997 és 1999 között két tanéven keresztül egyháztörténelmet tanítottam. Az intézmény azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Akkor oktattam itt, amikor a most meglévő épületeknek még csak a húsz százaléka volt készen. Az a hit, az a szeretet, amit ez a gyülekezet sugároz, az az elköteleződés, ami Magyarország felé is példamutató értékkel bír, az én részem is lett. Megtiszteltetésnek érzem a tanintézmény támogatását – jegyezte meg Fodor Gusztáv, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátaljai Koordinációs Irodájának referense.

A szeretetszolgálat a nagydobronyi támogatáson kívül a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórháznak húsz komplett számítógépet és negyven monitort adott át. A korház nevében Ivan Males, igazgató főorvos mondott köszönetet.

Bara Tünde

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó