Leállt a légi közlekedés Ungvár és Kijev között

Rövid ideig örülhettek a repülőgépen utazást kedvelők az Ungvár és Kijev közötti járatnak. Az egyetlen kárpátaljai légikikötő a márciusi nyitást követően ugyanis ismét leállt: nem fogad és nem indít gépeket. Ruszlan Liisz a reptér igazgatója már korábban figyelmeztetett rá, hogy nem lett aláírva a szlovák oldallal a szomszédos ország légterének használatáról szóló kormányközi megállapodás, ezért […]

Megkezdődött a csapatszétválasztás

Megkezdődött a csapatszétválasztás a Donec-medencei frontvonalnál lévő, Luhanszk megyei Zolote településnél – tudatta Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter. A tárcavezető a Doneck megye déli részén lévő Mariupolban újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy a normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország csúcstalálkozójáig szétválasztják a csapatokat azokon a pontokon, amelyekről a minszki összekötő csoportban megállapodtak. A mai napon […]

Részegen és gyalogosan akart Magyarországra jutni

Ittasnak bizonyult az a fiatalember, akit Csap közelében a Tisza árvízvédelmi gátja melletti bozótosban tartóztattak fel a helyi határőrosztag katonái. A 22 éves eszenyi lakosnál nem voltak iratok, mégis azt állította, hogy az államhatár magyarországi oldalára akart eljutni gyalogszerrel. A fiatalember ráadásul nemcsak ittas volt, de megpróbált ellenszegülni a zöldsapkásoknak. A járőr riasztotta az akciócsoportot, […]

Kijevben észlelték a következő fertőzöttet

Kijevben a reanimációs osztályon kezelnek egy diftériás nőt. A fővárosi orvosok alátámasztották, hogy újabb diftériával fertőzött pácienst kezelnek. A 33 éves nőnek beadták a diftéria elleni antitoxint. Három napja van kórházban, állapotában egyelőre nem történt változás. Egy magánházban él három gyermekével, akiket miután megvizsgáltak, a nagyszülők gondjaira bíztak. Az egyik kiskorúnál könnyű felső légúti fertőzést […]

Európában elkezdhetnek lassan félni?

Nem sikerült áttörést elérni az orosz földgáz ukrajnai tranzitjáról szóló, év végén lejáró megállapodás megújításának feltételeiről szóló tárgyaláson Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió képviselői között Brüsszelben. Maros Sefcovic, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnöke sajtóértekezletén csalódottságának adott hangot, hangsúlyozván, hogy a szerződés alapelveit illetően előrelépésre számított, ehhez azonban nem volt meg a kellő politikai […]

Nőtt a betöltetlen állások száma

A Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Központ október 1-jei adatokra hivatkozva közölte, az üres álláshelyek száma az előző évhez képest egy százalékkal növekedett, így jelenleg 2300 betöltetlen munkahely van. A kínált átlagfizetés hat és fél ezer hrivnya. A gazdasági tevékenység típusa szerint a legtöbb megüresedett állás a feldolgozóiparban (29,3%), az oktatásban (12,8%), a gépjármű-kereskedelemben és azok javításában […]

Egy rendhagyó kaland – irány a Pál-völgyi barlang

Így utólag beleolvasva a Barangoló hasábjaiba, feltűnik, hogy rovatunk röpke hónapjai alatt virtuális barangolásaink során mennyi érdekes helyre vittük már el a kedves olvasót. A régmúlt Kelet-Afrikájától és a maharadzsák Indiájától napjaink vadászmezejéig, folyók-vizek hátától az európai erdők rejtekadó mélyéig sokfelé jártunk. Megismertünk kalandorokat és kalandokat, híres magyarokat és híres magyar intézményeket, de most figyelmeztetem […]

“A mi történetünk” – még két napig lehet jelentkezni

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „A mi történetünk” címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára, amire még két napig lehet jelentkezni. A nemrég létrejött Külhoni Magyarok portálján olvasható tájékoztató szerint a magyarság története sok-sok egyéni, közösségi történetből összeálló folyam, amelyek mentén nemzetünk jövője alakul és formálódik. “Idei szakmai hétvégénk középpontjában […]

Zelenszkij a “vörös zónában” járt

Mintegy húsz felfegyverzett rendőr érkezett ki hétfőn a Donec-medencei frontvonalnál lévő Zolote településre, ahová veteránok és nacionalisták vonultak be, hogy megakadályozzák az ottani csapatszétválasztást, mert ebben az Oroszország előtti kapituláció veszélyét látják. A térségbe a hétvégén Volodimir Zelenszkij elnök is ellátogatott, hogy első kézből tájékozódjék a szituációról. Az Ukrajinszka Pravda hírportál a “kapituláció” ellen tiltakozók […]

10 687 hrivnya az ukrajnai átlagfizetés

Az átlagfizetés növekedéséről számol be az állami statisztikai hivatal. Szeptemberben a tavalyi év azonos időszakához képest 18,2 százalékkal nőttek az ukrajnai átlagbérek, ezáltal jelenleg 10 687 hrivnya a középkereset. Ezt bruttóban kell érteni. A hivatal megjegyzi, ez az összeg a minimálbér (4173) kétszerese. A legmagasabb átlagfizetést – 15626 –továbbra is Kijevben fizetik. Az Ukrán Nemzeti […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com