Melegszik az idő, de jön az eső

Pénteken változóan felhős lesz felettünk az ég, a délután második felében nyugat felől egyre jobban megvastagszik a felhőzet. Számottevő csapadékra azonban egyelőre még nem kell számítani.  Délután 8-13 fokot mérhetünk.
Frontmentes idő.

Szombaton erősen felhős, borult lesz felettünk az ég, napközben több helyen eleredhet az eső. A déli-délkeleti szél megélénkül, északnyugaton és délen meg is erősödhet. Hajnalban már csak helyenként északkeleten lehet gyenge fagy. Délután 7-16 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Vasárnap is felhős marad az ég. Eső, zápor több helyen is kialakulhat. A déli szél sokfelé megerősödhet, északnyugaton viharos lökések is lehetnek. A széllel melegebb levegő érkezik. Enyhébb lesz a reggel is, fagy már nem várható. Délután pedig 13-20 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Hétfőn is szeles marad az idő, egy érkező hidegfront miatt pedig többfelé alakulhat ki eső, zápor, akár egy-egy zivatar is lehet. Napközben 11-18 fok valószínű, északnyugaton lesz hűvösebb az idő. Kedden már kicsit enyhébb időre van kilátás.

Forrás:

KISZó/Idokep.hu

Post Author: KISZó