A Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetségének trófeamustráján jártak a kárpátaljai vadászok

Több évtizedes bánatom, hogy Kárpátalja vadászemberei számára – tisztelet a kisszámú kivételnek – az elejtett vad trófeája amolyan felesleges függelék. Az agancsok, csigák, agyarak és kampók mérete-formája teljesen másodlagos, hiszen a lényeg a HÚS (így, csupa nagybetűvel). Hogy ez hová vezet, arra talán Afrika azon részei (pl Zimbabwe) szolgálhatnak negatív példaként, hol a nagy szabadságharc következtében megszűnt az európai típusú vadgazdálkodás, és ez „nyama”-vá – a szuahili nyelven legtöbb törzs ezt a húst is jelentő kifejezést használja a vad fogalmára – degradált mindent, ami mozog. Szóval míg nálunk is csak a pecsenye számít, és ezen nem tudunk változtatni, addig Ukrajnában nincs mit vadászati kultúráról, vadászetikáról és legfőképp, vadgazdálkodásról beszélnünk.

Hogy miért? Nos, csak azért, mert például az őz, dám és gím számára a mutatós „aranyérmes” agancs olyan luxustermék, melyet csak a legkiválóbb genetikai állománnyal rendelkező egyedek tudnak az ideálishoz leginkább közelítő élőhelyi adottságok mellett felépíteni.

A trófea ezzel mesél a vaddal gazdálkodó szakemberek hozzáértéséről, minek köszönhetően áttételesen a trófeakultusz az, ami előre viszi az európai vadgazdálkodást.

Ennek volt ékes példája október 26-án a szomszédos Lónyán rendezett trófeaszemle, melyen a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetségének területén idén elejtett dámok és gímek agancsai kerültek bemutatásra. A több mint 300 agancsot felvonultató jeles rendezvényre a szervezők természetesen kárpátaljai nimródokat is elvártak. A kedves meghívás örvén Popovics Róbert nagyszőlősi, valamint ifj. Nagy Sándor és Kádár Sándor tiszapéterfalvi vadászemberek társaságában a krónikás is megjelenhetett, hogy most megoszthassa az olvasóival a tapasztalatait.

A Nimród vadászkürt-együttes kürtszava nyitotta a rendezvényt, melyen Papp Krisztián helyi református lelkész mondott vadászáldást a megjelentekre, majd Kis B. Zoltán, az egyesület elnöke a házigazda szerepében emelkedett szólásra. A jeles beregi vadászember a természet törvényeinek tiszteletét, a sportvadászat természetmegőrző funkcióját, valamint a vadászat közösségépítő szerepét hangsúlyozta, hiszen igaz valójában vadászaton ismerhetjük meg embertársaink erényeit és hibáit. Heves István tájegységi vadgazda a dámszarvasállomány helyzetét ismertette. Örömmel mutatta be a két legnagyobb, 5,58, valamint 5,56 kilogrammos trófeát, melyek tovább öregbíthetik a bockereki és felső-tisza-vidéki dámállomány jó hírét. Nem mellesleg a kárpátaljaiak számára mellbevágó adatokat is közölt, hiszen a 180 000 hektárról csak idén bemutatásra került 169 trófea, és a dámbika vadászata még zajlik.

Dr. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója a gímszarvasállomány helyzetét ecsetelte. Ebből megtudhattuk, hogy Lónya és környéke az egyik legnyugatibb előfordulása a kárpáti szarvasnak, mely bár nem külön alfaj, de a vadászemberek mégis különös csemegeként tekintenek rá, és morfológiai leírása egykori öreg tanárom-vadászbarátom, Rácz Antal jeles vadgazda nevéhez kapcsolódik.

A vezérigazgató részletesen ismertette, hogy a 90-es években milyen komoly önkorlátozással kellett élniük a beregi vadászoknak, hogy e „keleti szarvas” fennmaradhasson.

Az akkoriban meghirdetett vadászati tilalom és a Nyírerdő által elindított tölgytelepítések viszont mára meghozták eredményüket. A 2019-es vadászati idényre ugyanis már 516 gímszarvasra kapott a régió kilövési engedélyt. (Mérgelődve jegyezném meg, hogy Kárpátalja teljes területén jelenleg évente 20-25 gímszarvast lehet törvényesen elejteni, és ebbe a vadaskertekben nevelt szarvasok is beletartoznak!!!). Mi több, az eddig terítékre került bikák között 40 százalék feletti az érmes agancsok aránya, ami több mint kiváló! Dr. Tilki Attila parlamenti képviselő – aki Kárpátalján is gyakorta megfordul – viszont a vadász–vadorzó párhuzamot boncolgatta a politikus szemével. Véleménye szerint ugyanis a mai magyar közélet sem szűkölködik az Alaptörvény „játékszabályait” semmibe vevő közéleti vadorzókból, kiket épp úgy, mint a rabsicokat, nem a hosszú távú közösségi érdek, hanem a saját pecsenyéjük érdekel. A megnyitó zárszava Bajdik Péternek, a Magyar Vadászkamara elnökének jutott, ki Nádler Herbert, a modernkori, egzakt trófeabírálat atyja gondolatait hangsúlyozta, miszerint, aki mohón vadászik, nem ér rá élvezni a sikert. Örüljünk hát a selejt bikáknak vagy akár csak egy erdei sétának is, hiszen a vadászat örömeibe az is beletartozik az igazi vadászemberek számára.

A kiállított agancserdő mellett osztotta meg gondolatait a házigazda, Kis B. Zoltán vadásztársunk:

– Rendkívül örülök annak, hogy Kárpátalja vadászközössége is képviseltette itt magát – nyilatkozta –, hiszen régi álmom a határ túlfelén élő vadászemberek integrálása a magyar vadászat vérkeringésébe. Ennek apropóján a 2021-es vadászati világkiállítás kiemelt helyszínének számító Vásárosnaményon egy hetet a kárpátaljai vadászoknak szeretnénk szentelni. A mostani látogatásuk legyen hát első lépcsője annak az együttműködés-sorozatnak, melyen megmutathatjátok örömeiteket-problémáitokat a magyar vadászvilágnak. A Kárpáti Igaz Szót pedig arra kérném, hogy e nagy volumenű rendezvénysorozat szervezési munkálataiban a média eszközeivel segítse a kárpátaljai és beregi vadászok közös rendezvényét a magyar-magyar kapcsolattartás keretein belül.

Matúz István

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó