Példa emberségből, tiszteletből, magyarságból

Igazából a hasonló csak a hasonlónak tud örülni és talán pont ez volt az a rendező alapelv, mely mentén megszülettek a testvértelepülési kapcsolatok. Valami ilyen logika alapján tett szert testvértelepülésekre az ugocsai Nevetlenfalu, ahol kiemelt szerepet játszik a néptánc és a népdal. Van ugyanis egy lakosa ennek a falunak, aki mára a népi hagyományok ,,gurujává” […]

Halálos hét az utakon

Közlekedési balesetekben, közúti tragédiákban bővelkedett az idei év eddig eltelt tíz hónapja. A közúti járőrszolgálat 1074 karambolról készített jegyzőkönyvet. Október folyamán 94 esethez kellett kivonulniuk a rendőröknek és a mentőknek. Sajnálatosan tragikusra sikeredett a hónap utolsó hete. Az okok klasszikusnak mondhatóak: figyelmetlenség, gyorshajtás és ittasság. A tragédiák sora Munkácson kezdődött, ahol egy Skoda motorkerékpárral ütközött. […]

Merkel és Putyin Ukrajnáról is eszmét cserélt

Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök november 11-én telefonbeszélgetést folytatott. Az eszmecsere során több , Ukrajnával kapcsolatos kérdést is érintettek – tájékoztat a korrespondent.net a TASZSZ-ra hivatkozva. A két vezető megvitatta az orosz gáz ukrajnai tranzitjának nyitott kérdéseit. A felek egyetértettek abban, hogy a donbászi konfliktus megoldása szempontjából elsődleges a minszki megállapodások […]

Előzetesben a huszti késelő

A Huszti Járási Bíróság óvadék befizetésének lehetősége nélkül előzetes letartóztatásba helyezte azt a 32 éves huszti férfit, aki halálra késelte bérlőjét. Az esetet a szomszéd lakás tulajdonosa jelentette. Elmondása szerint az elkövető – elhagyva a házat – kijelentette, hogy megölt egy embert. A helyszínre kiérkezve a nyomozócsoport és a gyorsreagálású őrjárat munkatársai egy 59 éves […]

Zelenszkij pártjának új elnöke szakítana a liberalizmussal

 A Nép Szolgája újonnan megválasztott elnöke bejelentette, a párt, annak érdekében, hogy egyesítse az eltérő világnézetű tagságot, szakít a kizárólagos liberalizmussal, és új ideológiai konstrukciót keres, írta a zn.ua. Olekszandr Kornyijenko szavai szerint a kormányzó politikai erő új világnézeti platformja a szabadelvűség, a konzervativizmus és a szocializmus látszólag ellentétes elveit kívánja ötvözni. A párt ideológiájának […]

Huszonegyezer hrivnya a fiatal tanároknak

Az oktatási szférában dolgozók jövedelme a következő évtől kilenc százalékkal emelkedik, emellett a fiatal tanárok az év végén plusz jutalékban részesülnek. Azok a pedagógusok, akik maximum tíz év munkaviszonnyal rendelkeznek, a létminimum tízszeresét, azaz nagyjából huszonegyezer hrivnyát kapnak kézhez a következő év elejéig. Ez a pótkifizetés előreláthatólag 73,9 ezer oktatót érint. Olekszij Honcsaruk miniszterelnök szerint […]

KISZó-kérdés: Mit érnek Ukrajna nemzetközi vállalásai?

Az emberek jelentős része nem bízik abban, hogy Ukrajna betartja a nemzetközi vállalásait – legalábbis ez derült ki a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán készített felmérésből. Az általunk megkérdezett szakértő emlékeztetett arra, hogy már eddig is az Európa Tanács, az Európa Unió intézményei által megfogalmazott számos hasonló felszólítás maradt megfelelő ukrán reagálás nélkül. Ön szerint Kijev🇺🇦 […]

Új vezető az egészségügyi főosztály élén

Új vezetője van a megyei egészségügyi főosztálynak. A tisztséget most első ízben egy hölgy tölti be. Dr. Bíró Erzsébet beiktatásán a megye kormányzója, Ihor Bondarenko többek között elmondta, hatalmas változások jönnek a medicinában. A családorvosi ellátás reformja után a járási és a megyei szintű intézmények működésében is átalakulások várhatóak. Ennek során a legfontosabb, amit szem […]

A dobronyiak valutája

Nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy a kárpátaljai fűszerpaprika, édespaprika őshazája Nagydobrony. Mint e falu szülöttje, nem kell messzire mennem, hogy tájékozódjak a paprikatermesztés mozzanatairól. Hosszú az „út” mielőtt a piros ízesítő a pörköltbe kerül. Tavasszal elvetik, gondozzák, majd az erős palántákat május végén, június elején kiültetik a palántáságyból szabad földbe. Itt egész nyáron át gondozzák, hiszen […]

Ukrajnában járt a leggazdagabb kínai üzletember

Optimistán nyilatkozott Ukrajna fejlődési lehetőségeiről Kína leggazdagabb üzletembere, Jack Ma, az Alibaba internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalatcsoport alapítója, aki egy Kijevben rendezett rangos nemzetközi gazdasági fórum vendégeként szólalt fel. Az üzletember Ukrajna előnyei között sorolta jó minőségű termőföldjét, a változásokra nyitott embereket és az ország gazdag történelmét. Szavai szerint nem létezik, hogy “ez a kombináció ne […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com