Rasszista botrány a Sahtar és a Dinamo meccsén

Megdöbbentő és végtelenül elszomorító események zajlottak le az elmúlt hétvégén a Sahtar Doneck és a Dinamo Kijev harkivi bajnoki rangadóján.

A kijevi szurkolók szektorából folyamatosan hallani lehetett sértő és kirekesztő megnyilvánulásokat, például huhogást is, amikor a Sahtar színes bőrű braziljainál volt a labda. Taisonnak, a Sahtar Doneck brazil válogatott futballistájának a 73. percben aztán elege lett a rasszista drukkerek beszólásaiból és dühében megfogta a labdát, majd kirúgta a pályáról az irányukba, közben pedig bemutatta nekik az „egyezményes jelet” is. Csapattársait azonban még jobban megviselték a történtek, Dentinho el is sírta magát. A játékvezető tíz percre megállította a játékot, hangosbemondón figyelmeztették a magukról megfeledkezett drukkereket, néhány kijevi játékos is odament hozzájuk kérlelni őket, hogy fejezzék be, amit művelnek. A játékmegállítás után a bíró piros lapot mutatott fel a találkozón végig hergelt futballistának. Taison értetlenül állt az eset előtt… A botrányos eseményekről az NSO oldalán videót is találtunk.

Az ukrán szövetség egyelőre nem reagált az esetre. A Sahtar egy elítélő nyilatkozatot adott ki, amelyben felháborodását fejezte ki a kirekesztés minden formája előtt. A Dinamo reagált erre a közleményre, amiben azt írják, a hivatalos vizsgálat lezárta előtt senki ne tegyen elítélő nyilatkozatot a klub szurkolóival szemben. A sztorinak nagy valószínűséggel még lesz folytatása…

Ami magát a rangadót illeti, azt Krivcov fejesgóljával a Sahtar nyerte, amivel egyrészt visszavágott a nyári Szuperkupa-döntőben elszenvedett vereségért és a nem sokkal korábbi kupabúcsúért, s amivel már 13 pontosra növelte bajnoki előnyét a Dinamóval szemben. Olekszij Mihajlicsenko csapata ezzel a vereségével a dobogóról is lecsúszott, miután a Zorja nyerni tudott és már a második így, de a Deszna is növelte pontjainak számát.

Az ukrán élvonal 14. fordulójának eredményei: Sahtar–Dinamo 1–0, Zorja Luhanszk–Kolosz Kovalivka 2–0, Deszna Csernyihiv–Dnyipro 1–1, Mariupol–Kárpáti 2–2, Olimpik–Olekszandrija 0–0, FK Lviv–Vorszkla Poltava 2–0.
Az élboly és az alsóház állása: 1. Sahtar 40 pont, 2. Zorja 28, 3. Deszna 27, 4. Dinamo 27, 5. Olekszandrija 24… 10. Kárpáti 11, 11. FK Lviv 11, 12. Poltava 8.

Forrás:

KISZó/Dunda György

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó