Katkó László: „…mindenre van erőm a Krisztusban…”

Annak ellenére, hogy a fiaiból alakított focicsapatot szerette volna edzeni, több csapatnyi lány „édesapja” lett egyszerre. Lányos apukaként nem okoz számára különösebb problémát a csajos zsivaly. Csendes és zárkózott személyiség. Volt a pedagógus, titkárként és rendszergazdaként is dolgozott, jelenleg intézményvezetőként tevékenykedik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Katkó László, a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon igazgatója.

– Hol végezte a tanulmányait?

– Először a beregszászi Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola tanító szakán tanultam két évet, majd az Ungvári Állami (később Nemzeti) Egyetem matematika szakán négyet.

– Hogyan alakult a munkássága?

– Először a Nagyberegi Református Líceumban dolgoztam titkárként, majd két éven át nevelőtanárként is. Egyetem után rendszergazda lettem, majd 2004-től –édesapám unszolására – váltam a gyermekotthon titkárává, 2009-től pedig a Dorcas Segélyszervezet „Fogadj örökbe egy időskorút” projektjét vezettem, amíg végül 2018 júliusában át nem vettem az igazgatói szerepkört.

– Mennyire kötött ez a munka, milyen feladatai vannak intézményvezetőként?

– A legtöbb időt az adminisztráció, a lányok jogi ügyeivel kapcsolatos teendők, az angol nyelven folyó kapcsolattartás és egy csomó apró-cseprő feladat veszi el.

– Mesélne a családjáról?

– A feleségemmel 5 évnyi udvarlás után 2005-ben házasodtunk össze, majd 2007-ben élhettük meg a szülői lét örömeit. Adél jelenleg hatodik osztályos, a Nagydobronyi Református Líceum tanulója. A házasságunk egyik különlegessége az, hogy a feleségem leánykori neve is Katkó, és az ő apai nagyszülei is mindketten Katkó családnevűek voltak. Andrea már az én unszolásomra jött az otthonba dolgozni, és „szegény” azóta sem tudott elszabadulni innen. Azóta átvette az előzőleg általam vezetett Dorcas projekt irányítását, de önkéntesként továbbra is segíti a gyermekotthon munkáját. Magamat nem igazán tartom sikeres embernek, viszont ha majd egyszer azzá válok, az biztos, hogy amiatt lesz, mert mellettem állt Andrea.

– Az elvándorlás a mindennapjaink részét képezi. Ön hogyan vélekedik a témáról?

– Ez a téma nagyon is húsbavágó a gyermekotthon életében is. Nagyon sokáig folyt úgy a munka, hogy a nevelők egy része azon gondolkodott, hol is tudna valamilyen jól fizető munkát találni. Sajnos sokan hónapokig tartó fizetetlen szabadságot kértek, mintha az megoldaná a mi problémánkat. A bérek megemelése óta ilyesmi csak olyan munkatársaknál fordul elő, akiknek a családjában valamilyen súlyosabb beteg van, akinek a gyógykezelését ki kell fizetni. Ez sem fordulna elő, ha az országunkban nem csak a statisztika szerint működne rendesen a társadalombiztosítás. Nagyon sajnálom, hogy a könnyebb élet miatt csoportosan hagyják el a szülőföldünket. A legelszomorítóbb pedig az, amikor felelős és úgymond elhívott, elhivatott emberek – például lelkészek – tesznek így.

– Mivel foglalkozik szabadidejében?

– Két hobbim van: az elektronikai kütyük és a barkácsolás. Ezek tökéletes kombinációja barkácsvideók megtekintése youtube-on. A barkácsolást a házunk felújításánál apósomnak segédkezve szerettem meg.

– Csalódott már emberekben?

– Annak ellenére, hogy pontosan tudom, minden ember gyarló, mégis meglepődöm, hogy valaki milyen hanyag tud lenni, vagy esetleg trágár szavakat használ. Ilyenkor elsősorban magamra kell figyelnem, hogy ne ezekre a botlásokra koncentráljak.

– Hiszékeny?

– Nem tudom. Néha nagyon naiv vagyok.

– Mivel lehet kihozni a sodrából?

– Butasággal. Ilyenkor sajnos türelmetlen leszek.

– Könnyen barátkozik?

– Zárkózott ember lévén nem igazán.

– Van valamilyen álma, célja?

– Szeretnék alkalmassá válni az igazgatóságra. Az álmom egy, a fiaimból álló focicsapat lett volna. Szeretnék majd egyszer minél több történelmi helyet meglátogatni. Ezt lakókocsis utazásként képzelem el.

– Ezek szerint szeret utazgatni. Sokfelé járt már?

– Nagyon szeretek utazni, de az elmúlt tíz évben összesen hat magánutazásom volt, ebből is négy Kárpátalján belül. Voltam már viszonylag sokfelé, de szinte mindig a munkámból kifolyólag. A legmeghatározóbbnak az angliai és az egyesült államokbeli utazásomat tartom. Annak ellenére, hogy szinte bárhol képes vagyok otthon érezni magam, mégis szokott honvágyam lenni.

– Honnan merít erőt a mindennapok fáradalmaihoz?

– Ez könnyű kérdés. Hívő emberként egyetlen forrása lehet ennek: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” ( Filippi 4:13).

– Van valamilyen mottója?

– „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” ( 2 Tim 1:7 ).

Bara Tünde

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó