A málenykij robot áldozataira emlékeztek Técsőn

November utolsó vasárnapja Técsőn emléknap, ilyenkor a magyar szervezetek, történelmi egyházak képviselői, emlékező polgárok  zöme a temetőben gyűlnek össze néma főhajtásra a málenykij robotra elhurcolt és soha vissza nem tért áldozatok emléktáblája elé. Ez a tragikus esemény még annyi év távlatából is sokakat érint, szinte minden családban emlékeznek valakire, nagyapára, apára, akik jóhiszeműen indultak háromnapi munkára, egy szörnyű háború rombolása nyomainak eltakarítására, s lettek hadifoglyok kíséretében  szovjet gyűjtőtáborokban, embertelen körülmények között.

– A mai ismereteink szerint a szolyvai gyűjtőtáborba több mint 80 ezer embert hurcoltak s küldtek tovább – emelte ki  Ambrus Pál, az UMDSZ Felső-Tisza-vidéki szervezetének elnöke –, a szolyvai siratófalra idén is három új emléktábla került, 3 határon túli település áldozatainak nevével. Köztudott, hogy 30 ezer ember nem tért vissza a háromnapos munkáról. Vajon hány főt számlálna Kárpátalja magyarsága ma, ha nem következik be ez az emberirtás? Fejet kell hajtsunk, előttük, és soha nem felejthetjük azokat, akik inkább vállalták a meghurcoltatást, semmint megtagadták volna nemzetiségüket.

Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki középszintű szervezetének elnöke kifejtette,  bár beletörődtünk sorsunkba, az ész és a szív nem felejt, bizonysága ennek az, hogy itt vagyunk, és a jövőben is itt leszünk. De ott voltunk s leszünk Szolyván a magyar Golgotánál, ahol valamennyi  áldozatra emlékeztünk. Nem volt hozzánk kegyes a XX. század, s ezért, tanulva a múltból, össze kellene fogniuk, hogy most, a XXI. század elején ne meneteljenek félkatonai szervezetek Beregszász és Ungvár utcáin, ne történjenek robbantások, ne listázzanak, és ne beszéljenek ismét deportálásról.

Egy Európába törekvő ország ne csorbítsa a már meglévő, szerzett jogainkat. Hiszen mi nem akarunk mást, mint félelem nélkül, kultúránkat, nyelvünket megtartva élni szülőföldünkön, ahol már ezer esztendeje élünk és együtt élünk.

László Károly református lelkész „lelki levélben” idézte fel   elhurcolt hozzátartozójának a megélt fájdalmát, bánatról.

A Szózat eléneklése után az emléktáblánál a szervezetek képviselői és az elhurcoltak hozzátartozói elhelyezték a kegyelet koszorúit s a virágcsokrokat.

Bökényi Magdolna

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó