Betiltanák Ukrajnában az Apple termékeket

Ukrajna elnökének honlapjára felkerült egy petíció, mely megtiltaná az Apple termékek forgalmazását és használatát, közli a zik.ua.

A petíciót eddig ötszázan írták alá, de ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak vele, három hónap alatt 25 ezer aláírást kell összegyűjtenie. Az Apple-t támadók azért haragudtak meg a világmárkára, mivel az alkalmazásaiban Oroszország részeként tüntette fel a Krímet. A beadvány szülőatyja, Roman Makszimcsuk követeli, hogy azonnal tiltsák be a cég ukrajnai ténykedését. Szerinte a cég akkora vétséget követett el, mely felér a György szalagok használatával, s javasolja egy állami program kidolgozását, mellyel begyűjtenék a már eladott termékeket és megsemmisítenék azokat.

Az ügyben az ukrán diplomácia is kéréssel fordult az amerikai képviselethez, melyben az Apple vezetőségétől a hiba kijavítását követelte. Közben Pavlo Klimkin ex-külügyminiszter is hozzászólt a témához, s arra szólította fel az ukrajnaiakat, hogy mondjanak le a cég termékeiről.

Post Author: KISZó