KISZó-visszaszámlálás: Változások, eszmélések kora

Közeledik a Kárpáti Igaz Szó centenáriuma, 2020. január 31-én lesz száz éve annak, hogy megjelent a legrégebbi kárpátaljai újság első száma, akkor még más néven, Munkás Újság címmel. Ebből az alkalomból sajátos visszaszámlálást indítottunk, még október 24-én, stílszerűen 100 nappal a jeles esemény előtt.

Hétről hétre valami érdekes, különleges olvasnivalóval rukkolunk elő, amihez páratlanul gazdag laptörténetünket hívjuk segítségül. A KISZó hallatlanul izgalmas, változásokkal teli évtizedekkel a háta mögött közelít a centenáriumához, s fontosnak tartjuk, hogy méltó módon tudjunk visszaemlékezni arra a 100 évre, ami e tekintélyes lap mögött áll. Az elmúlt hetekben mozaikszerűen felelevenítettük a múltat, 1945-től indulva, amikor Kárpáti Igaz Szó lett a Munkás Újságból, s eljutottunk egészen a mai időkig.

Exkluzív sorozatunkat az elmúlt hetekben egykori és mai igazszósok visszaemlékezéseivel folytattuk. Ezúttal volt kollégánk, Kovács Elemér írása következik, aki már Horváth Sándor visszaemlékezésében is feltűnt. Íme, az ő vallomása:

Változások, eszmélések kora

Jó sorsom úgy hozta, hogy amikor 1982 végén az újsághoz kerültem, rövidesen magában a szerkesztőségben és az újság lapjain is számos változás ment végbe. Talán a legfontosabb, hogy jó néhány fiatal munkatárs – így neveztek bennünket az idősebbek – ekkor indult el a pályán. Többségük tele ambícióval. Dupka György és Horváth Sándor az 1930-as években vidékünkön is kibontakozódó Sarlós mozgalom előtt tisztelegve szociográfiai sorozatot jelentetett meg, Kőszeghy Elemér helyszíni riportjai gyakran nagy port kavartak, és Turányi Józsefet is megtalálták a nem mindennapi témák. Hol a Munkácson beindult első heavy metál diszkót látogatta meg, hol pedig Beregszászon a milícia őrjáratával éjszaka örömlányok után kutatott, s számolt be a fejleményekről.

Jómagam régi mesterségek nyomába eredtem: Nagymuzsalyban felkerestem az utolsó malomkőfaragót, Tiszaújlakon az utolsó kötélverőt, Nevetlenfaluban pedig az utolsó kerékgyártók egyikét.

És ami forradalmi nagy újítás volt akkoriban: az újság negyedik oldalán olyan színes riportokat közölhettünk hétről hétre, amelyhez három-négy fotó dukált. Mint említettem, nem élmunkásokról szóltak ezek az anyagok.
Nem kétséges, hogy a Gorbacsov nevével jelzett átalakulás, a peresztrojka és a glasznoszty hatására kerekedtünk fel társammal, Kőszeghy Elemérrel a nagy útra, és látogattuk meg az észtországi magyarokat, akik már korábban megalakították a kulturális egyesületüket, amelyet Munkácsy Mihályról neveztek el. Észtország akkoriban lázban égett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor szabadulnak ki a másik két balti állammal együtt a Szovjetunió halálos öleléséből.

Tessék belegondolni, milyen lelkiállapotban érkeztünk haza!

A történelem nekünk szánta azt a nemes feladatot, hogy Munkácson Csáti József vikáriussal, aki a Tisztek Házával szembeni Kommunista utcai 2. számú házban lakott, interjút készíthettünk a római katolikus egyház helyzetéről, az elképesztő paphiányról, mint ahogy néhány hónappal később Forgon Pál református püspök is az újság nyilvánossága elé állhatott a gyülekezetek gondjaival. Meglátásom szerint maga az újság is jelentős szerepet játszott abban, hogy néhány év alatt Kárpátalja mintegy nyolcvan településén emlékművet állítottak a málenykij robot áldozatai tiszteletére. Hisz ezekről az eseményekről rendre mi tudósítottunk először.

Ungváron a fiatal igazszósoknak és barátaiknak köszönhetően már 1988-ban szabadon ünnepeltük meg március 15-ét. Ezzel kereken egy évvel előztük meg magyarországi testvéreinket.

Tényként kell közölni, hogy az erőszakos kolhozosításról, a kuláküldözésről, a magyar fiúk Donbászra hurcolásáról is ez a csapat tudósított először.

Korábban valahol azt írtam, hogy a Kárpáti Igaz Szó abban az időben mérce és igazodási pont volt. Ha már nálunk valamilyen tabu témáról fellebbentettük a fátylat, akkor mások – a járási lapoknál dolgozó újságírók – is joggal vélhették úgy, hogy szabad a pálya.

Valaki itt járt a Kárpáti Igaz Szótól – a hetvenes években valahogy így számoltak be a munkahelyükön történt aznapi eseményekről a családjukhoz hazatérők.

– Te, képzeld, ma nálunk Orémusz Kálmán készített riportot.

A mi időnkben pár év alatt ilyen hatalmas változások következtek be a szerkesztőség munkatársainak életében. A cikkeket immár hús-vér emberek írták, akiknek az olvasók tudták a nevét. Maradjon ez továbbra is így.

Kovács Elemér

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó