Dénes-Zsukovszky Elemér: ,,A saját és mások idejét is becsülöm”

Pontos, határozott ember. Bejárta Európát, rengeteg tapasztalatot gyűjtött, amivel hazatért Kárpátaljára. Az extrém sportokat feleségével űzi. Sokat olvas, érdekli a pszichológia, versenytáncolt, zsebórákat gyűjt. Álma a nagy család. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Dénes-Zsukovszky Elemér, a Huszti Református Egyházközség lelkipásztora.

– Nem volt egyszerű az út, amíg elkötelezte magát a hivatása mellett.

– Nem értelmiségi családba születtem, kétkezi munkásemberek a szüleim. A nagynéném 14 évig volt ágyhoz kötve izomsorvadás miatt. Gyakran jártam hozzá Tiszaújlakra. Az állapota ellenére roppant nagy hitű asszony volt,. Ő tanított meg négyévesen imádkozni, és ő mondta azt, hogy lelkész leszek. Attól a pillanattól kezdve foglalkoztatott a gondolat. 10 éves koromig rendszeresen jártam templomba, akár egyedül is. Aztán elkezdődtek a harcok a Jóistennel, és kamaszkoromra felhagytam a „vallásoskodással”.

– A Nagyszőlősi Perényi Zsigmond iskolába járt.

– A suliban úgy éreztem, egy picit lehúztak, mert nem tehetős családból származtam. Éreztem a kivételezést. Az csak rátett egy lapáttal, amikor azt mondták, hogy nem is vagyok tehetséges. A baj az volt, hogy én ezt elhittem. Magamat semmilyen talentummal nem rendelkező diáknak tartottam. Ez oda vezetett, hogy nem szerettem tanulni. A szüleim azonban megparancsolták, hogy felvételizzek valahova, így jutottam a Nagydobronyi Református Líceumba.

– Ott sem tartozott eleinte a mintatanulók közé.

– Már a felvételi vizsgát is félvállról vettem. De a Bibliaismeret és az ének vizsgán maximális pontszámot értem el. Nem örültem. Szembementem a rendszerrel. Nem vagyok rá büszke, hogy kétszer majdnem kicsaptak az egyházi intézményből. Viszont ekkor volt részem abban a megtartó élményben, amit a helyi lelkésztől, Kolozsy Andrástól kaptam. Ő azt mondta, hogy ha most kirúgnak, azzal nem oldják meg a problémáinkat. Ez idő alatt folyamatosan dacoltam a Jóistennel. Bármennyire haragudtam rá, de egy este sem tudtam úgy elaludni, hogy ne mondjam el a Mi Atyánkot. Miután mégsem rúgtak ki, elkezdtem gondolkodni, hogy valamit kezdenem kellene magammal. A kötelező szilenciumokon olvastam, és rájöttem, hogy nem is olyan rossz dolog ez a tanulás, és szeretem.

– Ekkor fordult meg újra a fejében, hogy a lelkészi hivatást választja.

– Újra előjött bennem a négyéves koromban megfogalmazott cél. Viszont nem volt egyszerű, mert a korábbi magaviseletem miatt nem sokan támogattak, mindezek ellenére kitartottam emellett a döntés mellett. Akkor vezették be a külső független tesztelést, és én magabiztosan indultam az ukrán tesztre, mivel beszéltem az államnyelvet. Mégis megbuktam, merthogy nem a beszédkészséget méri a vizsga. Ekkor elindultam Beregszászba, hogy részt vegyek a püspöki teológus-meghallgatáson. De ott is épp változás állt be, egy év diakóniai munkát kellett végezni, mielőtt felvettek volna. Viszont katonaköteles voltam, ezért nem jött jól a halasztás… Apukám azt mondta, hogy ha ennyire lusta és semmirekellő vagyok, akkor a gondjaimmal is birkózzak meg egyedül. Eladtam a kedvenc kerékpárom, hogy kifizessem az összeget, ami révén nem vittek el katonának.

– Borzsovára került diakónusnak.

– Ott betekintést nyertem egy lelkipásztor életébe. Sok mindenben megerősített, és azt gondolom, most is szükséges lenne minden teológusjelöltnek részt vennie egy ilyen „felkészítőn”.

– Debrecenben végezte el a teológiát.

– Négy évvel ezelőtt fejeztem be. Ott sosem kérdezték, honnan jöttem, kik a szüleim, a teljesítményem alapján értékeltek. Ez nagyon imponált, végig motivált voltam, jól haladtam.

– Bejárta Európát, de nem akárhogy.

– Egyik diáktársammal elmentem egy kerékpártúrára. Se pénzem, se kerékpárom nem volt. Kölcsönpénzből vettem egy bringát és indultam el. A szüleim és a barátaim sem hitték, hogy meg tudom csinálni. 3300 km-t tettünk meg, nyolc országon keresztül. Akkor nyílt meg előttem a világ. Megértettem, hogy nem minden a pénz. Ahhoz, hogy jó dolgok történjenek velünk, egy kis akaraterőre és bátorságra van szükség. 2013-tól egy évig Angliában voltam diakónus egy gyülekezetnél. Erasmus+ ösztöndíjjal Kolozsvárott is voltam, két hónapot Edinburgh-ben töltöttem. Dél-Afrikában jártam egy misszió keretében. Egyetemi éveim alatt tehát elég sok inger ért, ami nagyon jó hatással volt rám. Mindenkit csak bátorítanék arra, hogy világot lásson. Ahhoz ugyanis, hogy jól lássuk a saját helyzetünket, meg kell néznünk másokét is.

– Mégis visszatért a szülőföldjére.

– Nem volt könnyű hazajönni. Olyan dolgokat láttam, amit itthon nehezen értenek meg. Nehéz volt visszaindulnom, mert feltettem a kérdést, hogy mennyivel másabb lenne, ha akár csak Magyarországon maradnék… Viszont egy igehirdetés alkalmával, Ábrahám és Lót történetén keresztül megértettem, vissza kell jönnöm, itt lesz az áldás. Ám nem hinném, hogy az áldás konkrét helyhez lenne kötve, akkor kapom, ha a Jóisten szerint járok-kelek.

– A huszti református gyülekezetbe került.

– Azért kerültem ide, mert ez már szórvány, s az államnyelv használata nélkül nem lehet boldogulni. Nekem ez nem okoz gondot, és azt akarták, hogy megtaláljam a közös hangot a gyülekezettel. Úgy látom, van eredménye, mert több olyan asszony van köztünk, akik nem is tudnak magyarul, mégis minden vasárnap ott vannak az istentiszteleten. Már tartunk ukrán nyelvű bibliaórát is. Gyakran kétnyelvű szolgálatra van szükség esketés, temetés, keresztelés alkalmával, ahol igyekszem helytállni. Azt viszont nem szeretnénk, hogy teljesen átálljunk az ukránra és elfelejtsük a gyökereinket. A magyar nyelvű hittanórákat a feleségem tartja.

– A felesége a beregi egyházmegye esperesének a lánya.

– Nagyon szerencsés vagyok Annával, mert bár tiszteletes asszony és lelkész családba született, nem szűklátókörű. Ügyesen beszél németül és ukránul. Ő is szereti az extrém sportokat, mint én.

– Kerékpároznak szabadidejükben.

– Az aktív pihenést preferáljuk. Gyerekkorom óta oda vagyok a kerékpározásért. Édesapám gimnazista korában versenyszerűen űzte e sportot, talán tőle örököltem. Négy évvel ezelőtt vettem egy komolyabb biciklit. A huszti vár domboldalán van egy pálya, ugratókkal, ahová gyakran járok. A feleségem is vásárolt egy bringát, úgyhogy ketten kerekezünk. Nyaranta Bukovelre utazunk, ott még izgalmasabb helyek vannak. Síelni is szoktam, és a terepmotorozás sem áll messze tőlem.

– Az mondja a Biblia: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!

– Veszélyes sport, szükséges a sisak, a térd-, könyök-, gerincvédő. Nem is olcsó, mert a felszerelés drága. Viszont nem vagyok fanatikus, és nem megyek bele olyan kanyarokba, amiről tudom, hogy már nem menne. Az igazán extrém dolog távol áll tőlem. Ésszel csinálom. De amikor felveszem a sisakot és beöltözöm, akkor úgy érzem, kicsit kilépek az öltönyös, palástos lelkipásztor szerepből, és kikapcsol.

– A felesége szokta biztatni, ha elcsügged.

– Anna nagy segítség számomra. Az emberek sokat panaszkodnak, sajnos ezt magamon is észreveszem. Azt gondolom, a mai embernek el kell gondolkodnia azon, miért lehet hálát adnia. Mindig csak azt látjuk, ami nincs. Ezen változtatni kell.

– Jól beosztja az idejét.

– Nagyon érzékeny vagyok az időpontokra. Nem szoktam késni, pontos vagyok. A saját és mások idejét is becsülöm. Az istentisztelet is mindig ugyanabban az időben ér véget. A másik hobbim a zsebórák és karórák gyűjtése.

– Nem gyakran kér segítséget a feladatai elvégzéséhez.

– Jobb szeretek egyedül cselekedni, de tudatosan figyelek arra, hogy munkamegosztásra törekedjek. Gyerekkoromtól kezdve azt tapasztaltam, hogy amit én megcsinálok, az van elvégezve. Nincs mit másra várni. Négy évig éltem egyedül a parókián, mielőtt megnősültem, és mindent egyedül csináltam, tehát nem halnék éhen, és az ingemet is ki tudnám vasalni.

– A tiszteletlenség kihozza a sodrából.

– A mai társadalomból hiányoznak az úriemberek. Úgy vagyok vele, hogy ha még nem is tudok jól kijönni valakivel, a tiszteletet megadom.

– A hazugságot falként jellemzi.

– Sokan élünk kegyes hazugságokkal, annak ellenére, hogy azt mondjuk, nem hazudunk. A hazugsággal kapcsolatban az a személyes tapasztalatom, hogy olyan mint egy fal. Pont azért mondjuk ezeket, hogy védjük magunkat másoktól, az ítélettől, holott ezzel csak elzárjuk magunkat az emberektől, egyedül maradunk, végül pedig ránk omolhat az egész.

– Nem szokott halogatni.

– A kapkodás mindig tragédia. Viszont a feleségem szerint néha halogatom az ajándékok megvásárlását. Ez igaz. Nem szoktam túl sokat gondolkodni rajta, hogy mivel lepjem meg, de mindig sikerül olyat vásárolni, ami tetszik.

– Kevesen tudják Önről, hogy…

– Versenyszerűen táncoltam és szeretek pipázni.

– Ha tehetné, kipróbálná az…

– Asztalos vagy pék szakmát. Szeretem a kétkezi munkát.

– Az álma…

– A nagy család.

Simon Rita

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó