Ignácz Mária: „…Isten nekem ezt az utat szánta”

Megbízható, nyíltszívű és lelkiismeretes. Egész életét a hagyományőrzésre, a magyar kultúra ápolására tette fel. Mindent elkövet annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék értékelje és továbbvigye elődeik szokásait. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ignácz Mária, a Téglási Művelődési Ház igazgatója.

− Hosszú évtizedek óta áll a kultúra szolgálatában.

− 1977 áprilisától dolgozom ebben a szférában. Gyermekkoromat is a „művelődési szektorban” töltöttem, hiszen édesanyám abban az időben kultúrmunkásként tevékenykedett. Nagy hatással volt rám az a légkör, megragadott az esti próbák hangulata, vonzottak a színpadi előkészületek.

− Mennyiben változott a művelődéshez való viszonyulása?

− A több mint negyven év alatt megtapasztaltam, hogy minden korszaknak megvannak a megoldásra váró problémái. Akkoriban nem küszködtünk anyagi gondokkal, mivel az állam biztosította a kultúrházak fenntartásához szükséges összeget. Ellenben nem ápolhattuk olyan mértékben magyar hagyományainkat, mint ahogy tehetjük azt Ukrajna függetlenné válása óta. Természetesen annak idején is anyanyelvünkön folytattuk a felkészülést, ám voltak kötelező elemei a fellépéseinknek. A kilencvenes évektől kezdve tudatosan követjük a „csak tiszta forrásból” bartóki hitvallást.

− Megszámlálhatatlan csoportot alapítottak a községben.

− Első efféle törekvésem az 1986-ban alakult Rózsa Népdalegyüttes, mely azóta rengeteg díjat bezsebelt, és melynek azóta is tagja vagyok. Jelenleg Szikora Csilla vezetésével viszi el településünk jó hírét szerte a Kárpát-medencébe. Két évvel később létrehoztuk az Orchidea néptánccsoportot. A repertoárban eleinte modern táncok szerepeltek, ám egy-egy csárdást és népdalcsokrot mindig becsempésztünk az előadásokba. 2010-ben megalapítottam az Eszterlánc gyermek néptánccsoportot, egy évvel később a Csalogány asszonykórust. Az utóbbiban a 40 év feletti nőtársaink villanthatják meg énektudásukat. 2016-ban pedig újításképp létrehoztam a Pergettyű citerazenekart, melynek szakmai vezetője Gerber Anzselika.

− Lépten-nyomon a családok tömeges kitelepülésével találkozunk. Hogyan sikerül fenntartani a csapatlétszámot?

− Én is szembesültem a szomorú ténnyel. A környéken alig akad 18 és 30 év közötti fiatal. Ezért gyerekcsoportokkal próbáljuk pótolni a hiányt. Az Eszterlánc néptánccsoport berkein belül tízfős Aprócskák kiscsoportot nyitottunk, ahol óvodáskorú csöppségeknek oktatunk néptáncot. Az idősebbeket személyesen szólítjuk meg, ismerősök által is csábítjuk a jó készségekkel rendelkezőket.

− Különösen szívén viseli a hagyományőrzést.

− Mivelhogy ebben nőttem fel, számomra természetes a tradíciók megtartása, a közösség összefogása. Az utóbbi években még jobban megerősödött bennem az az érzés, hogy Isten nekem ezt az utat szánta. Ebben lelem örömöm. Felemelőek azok a pillanatok, amikor a gyerekek színpadra állnak és előadják az általunk tanítottakat, látjuk az örömtől csillogó szemeket. Ez pótolja a csekély anyagi megbecsülést, melyet munkánkért kapunk. Hálás vagyok a közösség tagjainak is, akik odaadóan segédkeznek a rendezvényeken, idejüket nem kímélve járulnak hozzá a programok sikerességéhez. Így tudom, nem vagyok ezzel egyedül.

− Számos elismerésben részesült.

− 2013-ban a Legjobb kárpátaljai címmel illettek vidékünk lakosai. 2016-ban pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Falvak Kultúrájáért Alapítvány – elnöke Nick Ferenc – a Magyar Kultúra Lovagja címet adományozta nekem. Motivál, hogy elismerik a munkásságomat, ám a legfontosabb, hogy továbbra is anyanyelvünkön tudjuk folytatni ezt a tevékenységet.

− Minek köszönhető a határtalan kitartás?

− Erre a lapra tettem fel mindent. Ám amit elértem, a Jóistennek és a családomnak köszönhetem. Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Esetemben ez fordítva van, hiszen a férjem a kezdetektől fogva támogatott, tolerálta a gyakran estébe torkolló munkát, a hétvégi fellépéseket. Sőt, gyakran maga is beállt segíteni egy-egy nehezebb előkészületnél, előadások lebonyolításánál.

− Meséljen a családjáról.

− A férjemmel még a középiskolában ismerkedtem meg. Barátok lettünk, majd miután hazatért a katonai szolgálatból, komolyabbra fordult a kapcsolatunk. Még abban az évben összeházasodtunk. 42 éve töretlenül segítjük egymást, mindenben a társam. Hosszas várakozás után egy fiunk született. Krisztián szintén a kultúra világában érzi jól magát. Népzenész, emellett zenetanárként keresi a kenyerét.

− A különböző korosztállyal való foglalkozás sok türelmet igényel.

− Így igaz. Ám erről a gyerekek tudnának többet mesélni. Igyekszem türelmes lenni, igaz, vannak helyzetek, amikor elszakad a cérna.

− Haragtartó?

− Egyáltalán nem. Amint kimondtam, elszáll a mérgem.

− Beismeri a hibáit?

− Ha nem is azonnal, de utólag igen.

− Szeret tervezgetni?

− A munkámban elengedhetetlen, hogy előrelátó legyek. Mindent idejében, előre eltervezve kell lebonyolítani. A magánéletben ez annyira nem jellemző rám, otthon leginkább rövid távú célokat tűzünk ki.

− Halogató típus?

− Előfordul, hogy a kevésbé sürgős teendőket elnapolom. A fontosnak vélt dolgokat viszont idejében elvégzem.

− A beosztása megköveteli a szigort.

− Igen. Megvannak az elvárásaim a kollégák és a gyerekek felé is.

− Rengeteg emberrel találkozik. Kiismeri őket?

− Nem mondanám. Én mindenkiben a jót látom. Előfordult, hogy megütöttem a bokám, viszont emiatt nem tekintek másképp az újonnan megismert emberekre. Sajnos vannak olyan rossz élmények, amelyekre a mai napig nehéz szívvel emlékezem.

− Alkalmazkodó?

− Igyekszem mindenkinek megfelelni. Ebben a munkában fontos a rugalmasság, a jó szervezőkészség.

− Aggódó természetű?

− Alkalmanként.

− Vallásos?

− Római katolikus család vagyunk. Fiatal koromban tiltották a templomba járást, én is titokban voltam elsőáldozó. Emlékszem, milyen rosszul esett, hogy csak a templomban vehettem fel a szép fehér ruhámat. Emellett az esküvőnkre is zárt ajtók mögött került sor, a csapi templom hátsó bejáratán osontunk be a férjemmel. A tanúink a minket fuvarozó sofőr és a sekrestyés volt. A mai napig nem tudom, hogy hívják. Nagy élmény volt számomra a fiunk keresztelője, ami már az igazi vallásszabadság idején zajlott.

− Sok barátja van?

− Inkább ismerősök. Van néhány barátom, akik hosszú évek óta részei az életemnek. Sajnos kevés időnk van összejárni.

− Mivel foglalkozik szabadidejében?

− Szeretek utazni. A munkámból kifolyólag van is rá lehetőségem. Szívesen járok koncertekre, színházi előadásokra. Nem válogatok a stílusokban, a komoly- és a népzene egyaránt leköt.

− Hová szeretne eljutni?

− Nagy vágyam, hogy egyszer részt vegyek a csíksomlyói búcsún.

− Változtatna valamit az életén?

− Nem. Azonban ha kívánhatnék valamit, több egészséget kérnék.

Csuha Ivett

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó