Múlt és jövendő Tiszapéterfalván

Az Újesztendő beköszöntével Régi hagyomány a Tiszaháton, hogy az Újesztendő beköszöntével a helyi önkormányzat a hatáskörébe tartozó közintézmények dolgozóival és a település önkormányzati képviselőivel kötetlen formában számol be az elmúlt esztendő történéseiről. Így volt ez most is. A „szigorú” polgármesteri felszólítást követően összejöttek az önkormányzat, a helyi intézményvezetők csapata valamint, a Tiszahát történelmi egyházainak képviselői.

Elsőként Tóth Bálint tett eleget kötelezettségének, és számolt be az elmúlt esztendő jelentősebb eseményeiről. A polgármester köszönetét szerette volna kifejezni Magyarország kormányzati szerveinek a határon túli – és ezen belül a tiszaháti – közintézmények korszerűsítése és felújítása terén nyújtott segítségért. Ugyanakkor részletezte azt is, hogy az önkormányzat nem kívánta és kívánja tétlenül várni a sült galambot, hiszen mind a forgolányi óvoda, mind a tiszapéterfalvi kultúrház és a rendelőintézet felújítása során a település költségvetése erejéhez mérten – sőt sokszor azon felül – kivette részét a finanszírozásból.

Tóth Bálint szólt az „ötközséget” sújtó problémákról is, melyek közül a legégetőbb a szemétszállítás.

Az AVE Szevljus csődjével ugyanis hónapok óta megoldatlan a háztartási hulladékkezelés e vidéken. Mivel a helyi önkormányzat számára önálló szeméttelep létesítése, financiális és ökológiai okok miatt sem megoldható, e téren marad a remény, hogy kormányzati szinten lép valamit Ukrajna, hiszen a határrégió szemét problémája mára a Tisza szennyezésének okán nemzetközivé vált. A polgármester mindemellett elismerésének adott hangot a település tűzoltóságával kapcsolatban, hiszen az elmúlt évben a helyi lánglovagoknak egy nagyon komoly próbatételnél kellett helytállniuk. A Gönczy-család házában tűzvész pusztított, melynek megfékezése mind a tűzoltóság, mind az önkormányzat eszközparkját próbára tette. A helyzet komolyságát mutatta, hogy a helyi és környékbeli tűzoltók vonulása mellett a polgármesteri hivatal tulajdonában lévő szivattyúkat is üzembe kellett helyezni a lángok megfékezése érdekében. Felmerült továbbá a belterületi utak felújításának kérdése is, minek során kiderült, hogy a jövő évre mintegy 5 kilométernyi szakasz kap majd új burkolatot.

Az önkormányzatokat érintő legfontosabb kérdés, az úgynevezett „decentralizáció” mellett sem mehetett el a polgármester szó nélkül.

Ennek kapcsán csak a sokak által ismert szlogent ismételhette, miszerint egyelőre semmi konkrétum nem született. A meg nem erősített tervek szerint viszont a tiszapéterfalvai önkormányzat települései Nagypaláddal és Fertősalmással alkotnak majd egy „hromadát”.

A kötetlen megbeszélés végén az önkormányzat oklevelekkel ismerte el a települések köz- és egyházi intézményeinek munkáját, majd az intézményvezetők és képviselők állófogadás keretében tárgyalhatták meg a vidéket érintő problémákat, az oktatási nehézségektől az ASP okozta gazdasági bajokig.

Matúz István

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó